Hirdetés

Győzelemmel zárta a magyar túrát a GYHK

Győzni tudott a GYHK, sikerrel zárták a magyarországi túrát
Fotó: Vörös Dávid

2022. november 01., 22:42

Hetényi és Rinne is remekelt a DEAC–Gyergyói Hoki Klub mérkőzésen, így végig szoros volt a kedd esti Erste Liga összecsapás. Végül a piros-fehérek üres kapus góllal győztek és 9 pontot hoznak haza a magyarországi túráról.

2022. november 01., 22:42

Emberhátrányban kényszerítette hibára az egyik debreceni védőt Bodó, és passzából Orbán szerzett vezetést a 8. percben, majd pedig Tranca növelte a gyergyói előnyt szép mozdulattal a második harmad elején. A kétgólos előny megszerzéséig egyértelműen a Szilassy legénység irányította a játékot, de ezt követően átengedte a hazaiaknak ezt.

A piros-fehérek az eredmény őrzésére törekedtek így nyilván a debrecenieken volt a támadás sora. A gyergyói kontrákat rendre hatástalanította Hetényi, és Rinne nagy védésekkel őrizte meg a ketrecét a kapott góltól. A DEAC az 55. percben tudott szépíteni Szoszunov kipattanóból szerzett góljával és ezzel egy csapásra nagyon kiélezett lett a meccs.

•  Fotó: Vörös Dávid Galéria

Fotó: Vörös Dávid

A sorozatos debreceni próbálkozások azonban kimaradtak, a kapus előtt a védelem is jól dolgozott a gyergyószentmiklósiaknál. Aztán a vége előtt 7 másodperccel Vincze Péter üres kapus találatával lezárta a mérkőzést.

Elmondható akár az is, hogy a keddi nap történései jól utalnak az Erste Liga idei kiegyenlítettségére. Ez az egy meccs dőlt el rendes játékidőben. A Sportklub Miskolcon maradt alul 2–1-re, a FEHA19 a DAB ellen nyert szétlövés után 4–3-ra, míg az UTE-Corona meccsen hosszabbításban alakult ki a 6–5-ös végeredmény.

•  Fotó: Vörös Dávid Galéria

Fotó: Vörös Dávid

A csíkiak pontvesztése és a rendes játékidőben elért gyergyói siker azt is jelenti, hogy a két csapat helyet cserélt a tabellán, a GYHK a második, a Sportklub a harmadik.

A két székely együttes vasárnap Gyergyószentmiklóson idén először csap össze.  

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
Debreceni EAC–Gyergyói HK 1–3 (0–1, 0–1, 1–1)
Gólszerzők: Oleg Szoszunov (55. perc), illetve Brance Orbán (8.), Daniel Tranca (25.), Vincze Péter (60.)
Kapura lövések: 43-26
Kiálllításpercek: 0-8

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Hatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
12
8
1
1
2
58-32
27
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
12
8
0
0
4
52-31
24
3
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
5
2
4
2
42-36
23
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
12
5
3
1
3
37-30
22
5
FTC-Telekom FTC
11
7
0
0
4
36-32
21
6
Brassói Corona Brassó
14
5
1
1
7
40-46
18
7
Debreceni EAC DEAC
15
5
1
1
8
47-54
18
8
Újpesti TE UTE
13
4
1
1
7
40-42
15
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
13
3
2
2
6
34-47
15
10
Fehérvár HA19 FEHA19
13
2
1
1
9
25-61
9
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Egyre drágább a székely zászló az FK Csíkszeredának

Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Magabiztos brassói győzelemmel törte meg vereségszériáját a Gyergyói Hoki Klub

A péntek esti Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub Erste Liga-rangadón a mérleg nyelvét a hatékony támadójáték csúcsaként előlépő, öt pontos Väyrynen jelentette, akinek vezérletével a címvédő örülhetett a győzelemnek.

Eltiltást kapott Láday, közleményt adott ki a Sportklub Skudra távozásáról (videóval)

Láday Tamást a vasárnapi Sportklub–DEAC meccsen történtek miatt tiltották el, időközben pedig a kék-fehérek bejelentették, hogy miért is távozott Csíkszeredából Peteris Skudra. Ondrej Machalától is megváltak.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Mélyrepülésben a címvédő és a Sportklub, menetel a Corona (videóval)

A címvédő Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub sem találja formáját a jégkorong Erste Ligában, a Brassói Corona viszont megállíthatatlan és átvette a vezetést. Edzői értékelők és meccsösszefoglalók.

Összejött a fordítás, végül mégis csak egy pontot tartott otthon a Sportklub

Felváltva vezettek a csapatok a Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub–Debrecen mérkőzésen, amely csak a ráadásban dőlt el: a vendégek a 61. percben beütötték az aranygólt, és két ponttal távoztak Csíkszeredából.

Újra egy fáradt csapat arcát mutatta a GYHK

Nem sikerült még kimászni a gödörből, megint egy fáradt csapat arcát mutatta a Gyergyói Klub a BJAHC ellen. Ezt pedig kíméletlenül ki is használta a vendégcspat.

Fordított és megszakította a DVTK győzelmi sorozatát a Brassói Corona

Hiába talált be korán a DVTK Brassóban, a Corona gyorsan reagált, majd fokozatosan átvette az irányítást, és végül magabiztos győzelemmel zárta az Erste Liga vasárnapi játéknapját.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Pont nélkül maradtak a székelyek pénteken, a brassóiak átgázoltak ellenfelükön (videóval)

Gyergyóremetén és Csíkszeredában is a vendégcsapat ünnepelhetett, míg Brassóban a házigazda a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján. Juurikalla nem keresett kifogást, Skudra a helyzetkihasználáson javítana, Myers szerint pedig jó volt végre hazatérni.

Semmi nem sikerült a GYHK-nak a DEAC ellen

Nyerni tudott pénteken este a DEAC a Remete Ice Arénában, azaz a Gyergyói Hoki Klub elszenvedte első vereségét új otthonában a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!