Nem voltak túl jók az előjelek gyergyói szempontból: négy játékos, azaz Csergő, Nagy, Antal és Orbán sérülés, Góga és Péter válogatott behívó miatt nem játszhatott, Vorobjev pedig családi okokból utazott haza erre a hétre. Zagidullin és Creangă pedig pár napja nem tagja a csapatnak. Nem volt teljesen elképzelhetetlen, hogy a Steaua sikeres lehet így, hiszen két korábbi meccsük is szoros csatát hozott.
Ehhez képest Timaruéknak momentumaik sem nagyon voltak a mérkőzésen,
a GYHK fölényesen jobban játszott, mint a vendége.
A 10. percig kellett várni az első találatra, amikor beindult a Rupert show. Az első harmadban Daradicsot kétszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe a kanadai ikerpár, és szembeszökő volt, hogy mennyire megértik egymást vele, és főként ketten egymással Ryan és Matthew.
A sor célratörő, gyors játékának eredménye hét gól volt.
Rajtuk kívül még Tendler és Jones is eredményes volt gyergyói részről, a Steaua pedig kétszer tudott betalálni Ruczuj ketrecébe.
A Gyergyói Hoki Klub tehát gólzáporos találkozón húzta be a három pontot, és mostantól a Románia Kupára készülhet, ahol december 19-én a Sportul Studențesc, 20-án a Brassói Corona lesz az ellenfele Brassóban. Ezt követően 22-én a kisdöntőt és a döntőt rendezik.
Romániai jégkorongbajnokság alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Bukaresti Steaua 9–2 (4–0, 3–1, 2–1).
Gólszerzők: Daradics Csaba (10., 14.), Matthew Rupert (12., 17., 53.), Ryan Rupert (27., 35.), Jereme Tendler (34.), Michell Jones (52.), illetve Andrej Deniszkin (28.), Artem Maszlov (52.).
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!