A három győzelemig tartó U20-as bajnoki döntő első meccsén a brassóiak nyertek 4–2-re Gyergyószentmiklóson, majd 3–3-as rendes játékidő után Fehér Csanád aranygóljával egyenlítettek a gyergyóiak Brassóban. Csütörtökön este került sor a mindent eldöntő meccsre, újra Gyergyószentmiklóson. Az eredmény ezúttal is egy szoros mérkőzésre utal, de ez csalóka. Úgy nyert 3–2-re a Gyergyói Hoki Klub, hogy végig dominálta a meccset, a Coronának alig voltak momentumai.
A vezetést a Brassó szerezte meg még a harmadik percben, amikor Máthé Zalán a saját harmadából indulva jutott el a hazai kapuig és úgy volt eredményes.
Az első harmadban kialakult egygólos előny a mérkőzés feléig tartott, a sokadik gyergyói helyzet Bende Áron remek lövésével ért góllá.
Mondics Milán négy perccel később a kék vonalról leadott lövésével már a GYHK fiataljait hozta előnybe, és rögtön utána Fehér Csanád is betalált egy olyan akcióból, amely a felnőttek között is tapsot érdemelne.
Később is a Daradics Csaba által irányított gyergyói fiatalok uralták a játékot, közelinek látszott a negyedik gól is, de ez nem jött össze, a brassóiak pedig a harmadik játékrészben szépíteni tudtak, Tudor Capolna gyötörte be a korongot egy kapu előtti tumultusból.
Később már nem változott újra az állás, a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata győzött és megnyerte a korosztályos bajnokságot.
Daradics Csaba edző a meccs után így összegzett: „Nem volt egy könnyű szezon annak ellenére, hogy kevesebb mérkőzésünk volt. Előfordult, hogy sok találkozót játszottunk rövid idő alatt, és volt, hogy hat héten keresztül nem volt meccsünk és így érkeztünk a döntőre.
Az ellenfél jobb ritmusban érkezett, ez meg is látszott az első mérkőzésen, majd utána sikerült megfordítani az állást és megnyerni a bajnokságot!”
A piros-fehérek ezzel történelmet írtak, hiszen korábban nem szerepelt gyergyószentmiklósi csapat U20-as bajnokságban. A játékosok közül többen a felnőttek között is bemutatkoztak és számos mérkőzést játszottak a felnőtt bajnokságban is.
Az idei sorozatban a döntő két résztvevője mellett még a Csíkszeredai ISK indított csapatot, amely a harmadik helyen zárt. A nyolc fordulós alapszakaszt is a GYHK nyerte 17 ponttal, a brassóiak 13, a csíkszeredaiak 6 pontot gyűjtöttek.
Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!