Meglepte a Steaua a Gyergyói Hoki Klubot az első harmad elején, Mikhnovék több veszélyes akciót összehoztak, kapuvasakat is lőttek. Jól látszott, hogy a piros-fehérek számára túl hosszúra nyúlt a pihenő az utolsó Erste Liga meccs óta.
Bodóéknak is megvoltak a lehetőségei, de ezeket sorra elszórakozták. Martinov és Filip azonban nem, így a játékrész felénél 0–2 volt az állás a Steaua javára. Ez azért volt meglepő, mert ezúttal a magyar válogatottal készülő Sárpátki, Fejes és Szilassy Zoltán edző kivételével a legjobb keretével volt a jégen.
Kis idő múlva Dalhuisen és Filip verekedett össze és ez a jelek szerint felrázta a gyergyóiakat, Orbán és Szigeti találatával 5 perc alatt egyenlítettek és a szünet előtt Vincze Péter emberelőnyben már a fordítást is meghozta.
Aki kicsit késett a középső harmad elejéről az nem láthatta Orbán második találatát, amire Timaru még válaszolt de Sylvestre a harmad végén visszaállította a kétgólos GYHK vezetést.
A záró játékrész közepén egy percen belül Trancā és Sylvestre is betalált, és a végén Buda szépítő találata állította be a 7–4-es végeredményt.
A két csapat szerdán 17.30-tól ismét összecsap, a helyszín Otopeni lesz.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!