Keménység és egy gól. Ez volt Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona Erste Liga elődöntő első harmada. Mindkét csapat játékosai megmutatták, hogy nem félnek használni a testüket, kemény, néha durvaságig menő ütközések követték egymást. Amikor viszont a jégkoronggal foglalkoztak a csapatok, akkor egyértelműen a GYHK volt a jobb. A piros-fehérek csapatkapitánya, Brance Orbán már három perc után megszerezte a vezetést. A brassói pad challenge-t kért de a bírók videózás után is megerősítették, érvényes volt a gól.
Az első húsz percben elért 1–0-s vezetést Sándor-Székely duplázta meg egy mesteri kontra után. Szigeti lőtt pontosan úgy, hogy Dubeau-ról jó helyre pattanjon ki a korong, és jöhetett a szintén pontos lövés a hálóba. A játékrészt egyébként végig dominálta a GYHK, akár több is lehetett volna a különbség mint a 2–0.
A záró felvonást viszont nagyon rosszul kezdte a Gyergyói Hoki Klub, vagy más szempontból nézve váratlanul nagy erőre kapott a Corona, és Valchar emberhátrányban lőtt védhetetlenül Rinne mögé. A kezdeti percekben akár egyenlíthetett volna is a vendégcsapat, de valahogyan túlélte ezt a GYHK.
Ezt követően az egygólos eredmény tartása volt a fő cél, de egyetlen gyergyói szurkoló sem keseredett el, amikor Vayrynen bombája visszahozta a kétgólos hazai előnyt.
Ez a 49. percben történt, hazai szempontból a legjobbkor, mert ezzel láthatóan elvesztette a hitét a vendégcsapat is. A végén még lehozták a kapust, Orbán pedig az üres kapuba juttatta a korongot, így 4–1-re nyerte az elődöntő első felvonását a GYHK. Folytatás szerda este.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!