A női felnőtt válogatottnak ez lesz a második összetartása, az elsőt novemberben tartották. A női divízió 3/A jelű világbajnokságot március 2–8. között rendezik Belgrádban, ahol a házigazda Szerbia mellett a Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Horvátország és Thaiföld válogatottja lesz a romániai együttes ellenfele.
A gyergyószentmiklósi edzőtábor február 5–9. között zajlik, ahol a lányok két felkészülési mérkőzést is játszanak Ukrajna ellen: előbb hetedikén, majd nyolcadikán. A gyergyói összetartásra három külföldön játszó romániai jégkorongozót hívtak meg: a holland Icehawks Eindhoven egyik kapusát, Alexia Ștefan Bojiant, a Budapesti MAC Marilyn csatárát, Csiszér Tímeát, valamint a svédországi Hammarby IF-nél szintén csatárposzton játszó Sonia Davidot.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!