Hirdetés

Székesfehérváron sem hibázott a GYHK, fölényes győzelem a FEHA 19 ellen

Ezúttal sem volt ellenszer a GYHK játékára
Fotó: Sánta Lili

A címvédő GYHK hibátlan mérleggel folytatta az Erste Ligát: a FEHA 19 otthonában 6–1-re nyert péntek este. Markus Juurikkala együttese a második harmadtól uralta a találkozót.

2025. szeptember 19., 22:21

Székesfehérváron, a FEHA 19 vendégeként lépett jégre péntek este a Gyergyói Hoki Klub, amely eddig minden mérkőzését megnyerte az új idényben. A piros-fehérek most sem hibáztak, és magabiztos győzelmükkel továbbra is hibátlan mérleggel vezetik az Erste Ligát.

Az első harmadban a gyergyóiak inkább tapogatózó játékkal kezdtek, hasonlóan, mint korábbi meccseiken, így ekkor még nem alakult ki nagy különbség. A második játékrészben azonban magasabb fokozatba kapcsoltak: kaotikus, sok kiállítással tarkított húsz perc következett, amelyből a vendégek jöttek ki jobban. Chris Bodó és Vincze után Jane Väyrynen is betalált, a helyzetek alapján pedig akár nagyobb arányú előny is kialakulhatott volna. A hazaiak egy szépítő góllal tartották magukat (1–3).

Hirdetés

A folytatásban a FEHA 19 hálóőre, Csibi több bravúrral is állta a sarat, ám a harmadik harmadban végképp eldőlt a találkozó. Matias Haaranen duplázott, Brance Orbán is eredményes volt, így a gyergyóiak 6–1-es fölényes győzelemmel zárták az összecsapást.

•  Fotó: Sánta Lili Galéria

Fotó: Sánta Lili

A GYHK vasárnap Debrecenben, a DVTK Jegesmedvék otthonában folytatja szereplését, célja, hogy tovább nyújtsa győzelmi sorozatát.

Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FEHA 19–Gyergyói Hoki Klub 1–6 (0–1, 1–2, 0–3).
Gólszerzők: Alapi Márton (31.), illetve Chris Bodó (10.), Vincze (24.), Jane Väyrynen (33.), Matias Haaranen (43., 57.), Brance Orbán (54.).

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, Második hét

Erste Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
4
4
0
0
0
25-6
12
2
Brassói Corona Corona
4
2
0
0
2
15-14
6
3
Újpesti TE UTE
3
2
0
0
1
13-12
6
4
Budapest JAHC BJAHC
4
1
1
0
2
11-17
5
5
Debreceni EAC DEAC
3
1
0
1
1
10-11
4
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
4
1
0
1
2
11-14
4
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
3
1
0
0
2
11-12
3
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
3
1
0
0
2
6-13
3
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
2
0
1
0
1
7-10
2
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

A román válogatott keretéből kimaradt, a Ferencvárosban újabb gólt lőtt Marius Corbu (videóval)

Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti

Szilassy több „mocskos gólt” vár, Lundh az eltűnt ritmust keresi

Győzelme ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a Sportklub vezetőedzője, a GYHK szakvezetője a kapu előtti munkát hiányolta, az Ágyúsoknál pedig a helytállást emelték ki a jégkorong Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

A szépítés igen, az egyenlítés nem jött össze az Ágyúsoknak

A párharc elején kétgólos előnybe kerültek a miskolciak, az utolsó harmadban a háromszékieknek összejött a szépítés, így izgalmassá vált a végjáték, de az egyenlítés már nem sikerült nekik a jégkorong Erste Liga vasárnapi összecsapásán.

Két pontot tudott otthon tartani a Sportklub a FEHA19 ellen

Vasárnap este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub az erdélyi túráján egyelőre nyeretlen FEHA19-et fogadta. Szoros összecsapás végén Ágoston Tamás győztes büntetőjével húzták be a győzelmet a hazaiak.

Fordulatokban nem volt hiány, végül a Corona behúzta a győzelmet

Ráijesztett a DEAC a Corona csapatára a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján, de a brassóiak higgadt játékkal behúzták a győzelmet. Colby McAuley három góllal vette ki a részét a hazaiak sikeréből.

Hiába a hazai mezőnyfölény, a BJAHC felülmúlta a GYHK-t

Élesebb volt a kapu előtt a BJA HC, jóval kevesebb lövésből is több gólt tudott szerezni mint a Gyergyói Hoki Klub a vasárnap délutáni Erste Liga meccsen. Ezzel elvitte a három pontot a Remete Ice Arénából.

Hullámzó teljesítmény Gyergyóban, hétgólos brassói öröm és fájó csíki vereség (videóval)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a GYHK megszenvedett a DEAC ellen, a Corona hét gólig jutott, a Háromszéki Ágyúsok a DAB otthonában nyertek, a Sportklub viszont hiába dolgozott ki több helyzetet, pont nélkül maradt. Edzői értékelők.

Jobban bírták a végét, legyűrték az Acélbikákat az Ágyúsok

A háromszékiek Daniel Kuljas vezérletével győzték le idegenben a Dunaújvárosi Acélbikákat. A hajrában egy kihasznált emberelőny, majd a hazaiak kapuslehozatala is az Ágyúsoknak kedvezett.

Mesterhármassal vitte el a pontokat Csíkszeredából a BJAHC

A csíkiak a mérkőzés elején még vezetést szereztek, ám a vendégek fordítottak, majd a harmadik harmadban szerzett két újabb góllal bebiztosították győzelmüket a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Továbbra is fekszik a hazai pálya a GYHK-nak

Nagyon is elégedett lehetett a látottakkal az, aki ott volt a Remete Ice Aréna lelátóján pénteken este. A Gyergyói Hoki Klub és a vendég Debreceni EAC nagyszerű meccset vívott egymással a jégkorong Erste Ligában.

Fölényesen verte a fehérvári fiatalokat a Brassói Corona

Nem sok ideje volt a Brassói Corona játékosainak kipihenni az elmúlt nap izgalmas mérkőzésének fáradalmait, pénteken a fehérvári fiatalokkal néztek farkasszemet. Bár a végén oda-vissza záporoztak a gólok, nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!