Székesfehérváron, a FEHA 19 vendégeként lépett jégre péntek este a Gyergyói Hoki Klub, amely eddig minden mérkőzését megnyerte az új idényben. A piros-fehérek most sem hibáztak, és magabiztos győzelmükkel továbbra is hibátlan mérleggel vezetik az Erste Ligát.
Az első harmadban a gyergyóiak inkább tapogatózó játékkal kezdtek, hasonlóan, mint korábbi meccseiken, így ekkor még nem alakult ki nagy különbség. A második játékrészben azonban magasabb fokozatba kapcsoltak: kaotikus, sok kiállítással tarkított húsz perc következett, amelyből a vendégek jöttek ki jobban. Chris Bodó és Vincze után Jane Väyrynen is betalált, a helyzetek alapján pedig akár nagyobb arányú előny is kialakulhatott volna. A hazaiak egy szépítő góllal tartották magukat (1–3).
A folytatásban a FEHA 19 hálóőre, Csibi több bravúrral is állta a sarat, ám a harmadik harmadban végképp eldőlt a találkozó. Matias Haaranen duplázott, Brance Orbán is eredményes volt, így a gyergyóiak 6–1-es fölényes győzelemmel zárták az összecsapást.
A GYHK vasárnap Debrecenben, a DVTK Jegesmedvék otthonában folytatja szereplését, célja, hogy tovább nyújtsa győzelmi sorozatát.
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FEHA 19–Gyergyói Hoki Klub 1–6 (0–1, 1–2, 0–3).
Gólszerzők: Alapi Márton (31.), illetve Chris Bodó (10.), Vincze (24.), Jane Väyrynen (33.), Matias Haaranen (43., 57.), Brance Orbán (54.).
| 2025. 09. 19. 19:00 | Újpesti TE UTE | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 6-2 | |
| 2025. 09. 19. 19:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Brassói Corona Corona | 4-6 | |
| 2025. 09. 19. 19:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-6 | |
| 2025. 09. 19. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Debreceni EAC DEAC | 2-5 | |
| 2025. 09. 21. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Corona | 4-3 | |
| 2025. 09. 21. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 1-4 | |
| 2025. 09. 21. 19:30 | Debreceni EAC DEAC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 1-4 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 4 | 4 | 0 | 0 | 0 | 25-6 | 12 |
2 | Brassói Corona Corona | 4 | 2 | 0 | 0 | 2 | 15-14 | 6 |
3 | Újpesti TE UTE | 3 | 2 | 0 | 0 | 1 | 13-12 | 6 |
4 | Budapest JAHC BJAHC | 4 | 1 | 1 | 0 | 2 | 11-17 | 5 |
5 | Debreceni EAC DEAC | 3 | 1 | 0 | 1 | 1 | 10-11 | 4 |
6 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4 | 1 | 0 | 1 | 2 | 11-14 | 4 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3 | 1 | 0 | 0 | 2 | 11-12 | 3 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3 | 1 | 0 | 0 | 2 | 6-13 | 3 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 2 | 0 | 1 | 0 | 1 | 7-10 | 2 |
Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.
Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!