Ünnepi pillanat előzte meg a csütörtök esti csíkszeredai hokimeccset, a Vákár Lajos Műjégpályán telt ház előtt a korongbedobást Gyurta Dániel háromszoros világbajnok, olimpiai bajnok úszó végezte el.
A hazaiaknál újra jégre lépett a sérüléséből felépült Becze és Shalla, illetve a két fordulós eltiltásáról visszatérő Taratuhin, a hajdúságiak viszont nem számíthattak Sándor Flórián, Rutherford és Phil Kiss játékára.
A Sportklub végig négy sorral játszott, a debreceniek viszont hárommal, és
ez a mérkőzés második felében meg is érződött, amikor a házigazdák jobban bírták erőnlétileg.
Hazai góllal kezdődött a mérkőzés, a 4. percben egy Cășăneanu által kiharcolt korong Brophey-hoz került, aki közelről a hálóba juttatta (1–0). Az első szünetig többször kerültek gólhelyzetbe a debreceniek, de Szamankov kapust nem tudták legyőzni. A második harmad elején egyenlített a DEAC, Kulseov vágott be egy kipattanót a csíki hálóba (1–1).
Az egyenlítő gól után a Sportklub kezdeményezett többet, és a 28. percben ez az eredményjelzőn is látható lett,
a hosszú sérülés után visszatérő pontkirály, Shalla távolról, takarásból szép gólt lőtt a rövid felsőbe (2–1). Négy perccel később emberelőnybe került a székelyföldi együttes, Kuljas pedig elemi erővel a felső vas alá bombázta a korongot (3–1).
Az utolsó játékrészben már nem született újabb találat, a közönség csak egy Kulesov–Rokaly Szilárd bunyónak tapsolhatott. Az utolsó percben a vendégek kapuslehozatallal is próbálkoztak, de gólt nem sikerült lőniük.
A négy nyert mérkőzésig tartó sorozatban összesítésben a Sportklub 2–1-re vezet, a két csapat következő mérkőzését is a Vákár Lajos Műjégpályán rendezik, pénteken 18.30-tól.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!