A magyar jégkorong-válogatott büntetőkkel 2–1-re győzött az olasz csapat vendégeként a brunicói barátságos mérkőzésen csütörtökön késő este. Majoross Gergely szövetségi kapitány ezúttal főleg fiatalokra számított, hiszen például a Hydro Fehérvár AV19-et felvonultató osztrák liga sem állt le a nemzetközi héten. A hazaiaknál viszont teljes volt a keret, szinte a legerősebb összeállításban léptek pályára.
Ennek ellenére bátran kezdtek a vendégek, és az 5. percben Ambrus Csongor talált be. Bálizs Bence remekül védett, és erőt adott a társaknak. Egészen az 53. percig állta a rohamokat a védelem, ekkor Tommy Purdeller egyenlített. A ráadás nem hozott gólt, a szétlövésben pedig a magyarok céloztak pontosabban: mind a négy rávezetést értékesítették, míg a hazaiak kétszer is rontottak.
Ambrus Csongor tehát góllal mutatkozott be a magyar felnőtt jégkorong-válogatottban. A 21 éves csatár Csíkdánfalváról származik, a hivatalos statisztikák szerint 2018 óta játszik Székesfehérvár ifjúsági, majd a felnőtt csapataiban. Jelenleg az ICEHL, az osztrák legmagasabb ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 együttesének a tagja. Ambrus Csongor magyar és román állampolgár, szerepelt a magyar U16-os, U18-as és az U20-as válogatottban is, csütörtökön este pedig bemutatkozott a magyar felnőtt válogatottban.
Jégkorong, férfi nemzetközi mérkőzés:
Olaszország–Magyarország 1–2 – szétlövés után (0–1, 0–0, 1–0, 0–0).
Gólszerzők: Purdeller (53.), illetve Ambrus Csongor (5.) és Mihalik András (győztes büntető).
A két gárda pénteken 20.30-tól ismét összecsap Brunicóban.
A magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott a május 9-25. között a svédországi Stockholmban, illetve a dániai Herningben zajló elit hokivébére készül.
A vébé csoportbeosztása
A csoport: Ausztria, Kanada, Finnország, Franciaország, Lettország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország. B csoport: Csehország, Dánia, Németország, Magyarország, Kazahsztán, Norvégia, Svájc és Egyesült Államok.
A magyar keret
Kapusok: Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Farkas Roland (BJAHC)
Hátvédek: Csollák Márkó (Hydro Fehérvár AV19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Donát (FEHA19), Horváth Milán (JoKP, finn), Seregély Máté (FTC-Telekom), Szabó Bence (BJAHC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (Újpesti TE).
Csatárok: Ambrus Csongor (Hydro Fehérvár AV19), Dobos Mihály Bendegúz, Farkas László, Szita Donát (mindhárman FEHA19), Kovács Alex, Páterka Bence, Szalma Zsolt (mindhárman Újpesti TE), Horváth Bence (Jukurit, finn), Lövei Dávid (Miskolci DVTK Jegesmedvék), Mattyasovszky Gergely (FTC-Telekom), Mihalik András (Debreceni EAC), Molnár Bálint (BJAHC).
Stáb: Majoross Gergely (szövetségi kapitány), Szilassy Zoltán (másodedző), Tokaji Viktor (másodedző), Bartalis Balázs (skill /videóedző), Lőczi Árpád (másodedző), Puskás Sándor (erőnléti edző), Hubay Zsombor (fizioterapeuta), Mallinger Sándor (fizioterapueta), dr. Király András (csapatorvos), Nagy József (felszerelésmenedzser), Závodszky Szabolcs (technikai koordinátor), Németh Gergely (sportpszichológus), Szilágyi Levente (csapatvezető), Végh Benedek (szakági vezető).
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is hazai pályán játszik a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 19. fordulójában, mindkét együttes mérkőzését élőben követhetjük a televízióban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!