A csíki klub vezetősége a mérkőzés előtt pár órával bontott szerződést Leo Gudas vezetőedzővel és Vlastimil Lakosil kapussal, a két cseh sportember a meccset a palánk mellől nézte, majd a harmadik játékrész közepén elhagyták a jégpályát és a várost.
Telt ház előtt zajlott a találkozó, a közönség iramos, gólokban gazdag összecsapást láthatott, amelynek végén megérdemelt győzelmét aratott a hazai kék-fehér alakulat.
Az első harmadban felváltva születtek a gólok, a Sportklub 1–0-ra, 2–1-re és 3–2-re vezetett. A második harmad elején valósságos gólfesztivált csinált a Sportklub, négy perc alatt négyet lőtt, a mérkőzés felénél 7–2-re vezettek a házigazdák.
A fehérváriak időt kértek, kapust cseréltek, Szeles Martin helyett Gyenes Dávid állt be, és megpróbálták a felzárkózást.
A rengeteget korcsolyázó, sokat küzdő vendégeknek a mérkőzés második felében sikerült három gólt lőniük, de a csíkiak győzelme egy percig sem volt veszélyben.
A Sportklub kapuját Onodi Ottó védte, és a hazaiaknál sérülés miatt nem tudott pályára lépni Részegh Tamás, Gecse Hugó és Sándor Zoltán.
A Fehérvári Titánok színeiben négy csíki születésű játékos szerepelt ezen a találkozón: Láday Tamás, Mihály Ákos, Császár Hunor és Buzás Arnold. A Titánok keretének tagja még a felcsíki Péter Andor is, de őt erre a mérkőzésre nem nevezték.
Hozó Levente, Csíkszeredai Sportklub: „Az elsődleges cél számunkra az volt, hogy a három pontot megszerezzük. A második harmadra nagyon határozottan jöttünk ki, ekkor sikerült eldöntetnünk a meccset és a három pont sorsát is”.
Kiss Dávid, Fehérvári Titánok: „Sajnos a második harmad eleje döntő momentumnak számított, ott bennmaradtunk az öltözőben, négy-öt perc erejéig, amikor az ellenfél eldöntötte a meccset. Tetszett ugyanakkor, hogy nem adtuk fel, próbálkoztunk, és megvoltak a lehetőségeink. Ha tudunk öt gólt lőni egy ilyen erős Szeredának, akkor nem szabadott volna hetet kapni, de mint mondtam, az a pár perc végzetesnek bizonyult.”
Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok 7–5 (3–2, 4–2, 0–1),
gólszerzők: Konsztantyin Panov (2. perc), Andrej Taratuhin (10.), Rokaly Szilárd (15.), Alekszej Mihnov (23.), Vecze Tihamér (25.), Salló Alpár (26.) és Rokaly Norbert (26.), illetve Micheal Beukeboom (7.), Madácsi Benedek (12.), Mihály Ákos (30.), Almási Márk (35.) és Mark Benett (58.).
Kapura lövések: 41–37.
Büntetőpercek: 16–12.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Sikó Szilárd Levente, illetve André Attila és Rédai Botond.
Vasárnapi mérkőzések:
Schiller-Vasas–Gyergyói HK 0–5 (0–2, 0–0, 0–3)
FTC-Telekom–Hokiklub Budapest 8–3 (5–1, 1–0, 2–2)
Debreceni EAC–Vienna Capitals II. 9–5 (4–1, 2–3, 3–1)
Hétfő: Dunaújvárosi Acélbikák–Újpest (21 óra).
Az Erste Liga állása:
1. FTC-Telekom 52 pont (20 meccs)
2. Sportklub 48 (21)
3. Brassó 41 (21)
4. DEAC 40 (19)
5. Újpest 30 (17)
6. Dunaújváros 25 (16)
7. Gyergyói HK 25 (20)
8. Fehérvár 21 (18)
9. Hokiklub Budapest 11 (18)
10. Vienna Capitals 11 (18)
11. Schiller-Vasas 5 (18).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!