A Brassói Corona otthonában elszenvedett vereség a Csíkszeredai Sportklub edzőjének, Leo Gudasnak az állásába került. Az Erste Ligában az első helyről lecsúszó gárda vezetősége döntött: szerződést bont a cseh szakemberrel – közölte a közösségi oldalán a klub.
„A Csíkszeredai Sportklub vezetősége közös megegyezéssel felbontotta Leo Gudas vezetőedző szerződését, akinek ezúton is köszönetünket fejezzük ki az elmúlt években kifejtett tevékenységéért és az elért eredményekért.
Az új szakvezető kinevezéséig Hozó Levente dirigálja a csapatot, a mai 18.30 órától kezdődő Fehérvári Titánok mérkőzéstől kezdve” – áll a vasárnapi közleményben.
Leo Gudas a 2016–2017-es idényben vette át a Sportklub irányítását, ebben a szezonban az együttes két döntőt játszott: a Román Kupában és a hazai bajnokságban. A tavalyi évadban egyet előrelépett: megnyerte a hazai pontvadászatot és a kupát, míg az Erste Ligában bronzérmes lett.
A kialakult helyzettel kapcsolatosan kerestük fel a Csíkszeredai Sportklub elnökét. Elmondta, napirenden volt az edzőváltás.
„Az utóbbi időben nem jöttek a jó eredmények, fontos találkozókat, presztízscsatákat veszítettünk el. Ezért a vezetőség és a támogatók úgy döntöttek, hogy egy új útra kell tereljük a csapatot. Kell egy löket, amivel ki tudunk kerülni a holtpontból.
– fejtette ki Hodos László.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!