Az elmúlt napokban bejelentett játékosmozgások után a szakmai stábban is történt változás Gyergyószentmiklóson. A piros-fehérek eddigi csapatkapitánya mostantól másodedzőként dolgozik szülővárosa jégkorongcsapatánál. Az ezt bejelentő közlemény így fogalmaz:
„Örömmel jelenthetjük be, hogy Szilassy Zoltán vezetőedző mellett mostantól hivatalosan is Góga Attila végzi a másodedzői feladatokat. Meggyőződésünk, hogy Gyergyói Hoki Klub csapatkapitánya mindenképpen rászolgált arra, hogy a szakmai vezetésben meghatározó szerepet kapjon.
Segédedzővé kinevezését Szilassy Zoltán javasolta, látva, hogy milyen odaadó és magas szintű szakmai munkát végzett az együttessel az alatt az idő alatt, míg az edzői feladatokat ő kellett betöltse a GYHK padján mérkőzéseken és edzéseken.
Bízunk benne, hogy a jelenlegi edzői stáb, más gyergyói szakemberekkel kiegészülve sok évre biztosítja majd a szakmai vezetést a Gyergyói Hoki Klubnál”.
A 38 éves Góga Attila Gyergyószentmiklóson kezdte a pályafutását, majd a Progym után a HC Csíkszereda, Brassó és a Sportklub színeiben is játszott, végül három éve Galacról tért haza. Erste Liga-győztes, többszörös romániai bajnok és kupagyőztes, közel százszoros válogatottként lép az edzői karrier felé.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!