A gyergyóiak csapatkapitánya több országos bajnoki cím és Román Kupa-győzelem után 2017 novemberében tért haza szülővárosába, és – mint akkori nyilatkozatában kijelentette – azért, hogy gyergyói színekben is trófeákat nyerjen. Ehhez legközelebb a legutóbbi Román Kupában volt, amikor a december végén rendezett döntő hosszabbításban maradt alul a GYHK a Csíkszeredai Sportklubbal szemben.
Azonban, ahogy a Gyergyói HK lépésről-lépésre halad előre, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a kitűzött cél teljesülhet.
A 39 éves, sokszoros válogatott hátvéd nem öregszik: az Erste Ligában idén és tavaly is túllépte a 25 kanadai pontot, ami korábban egyéni rekordja volt.
A 2018–2019-es idényben 36, idén 28 pont a termése.
Góga Attila esetében egyébként nem szerződéshosszabbításról van szó, hiszen neki és a csapat más, meghatározó játékosainak a következő szezonra is érvényes szerződése van a GYHK-nál.
A következő szezonra épülő keretben egyelőre nincsenek új nevek bejelentve. Eddig Malcolm Cameron edző, valamint Jordon Cooke kapus, illetve Timur Raszulov és Igor Bobcek hátvédek szerződéshosszabbítását jelentették be a gyergyóiak. Gógával a hazai magot alkotó játékosok ismertetése kezdődött el.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.
Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!