HIRDETÉS

Galac legyőzte a GYHK-t, megtartotta az esélyeit

Ezúttal Zabludovszkijék húzták be a győzelmet. Archív

2019. március 23., 23:04

Szinte ugyanolyan mérkőzést játszott a Gyergyói Hoki Klub és a Galaci CSM szombaton mint egy nappal korábban, lényegi különbség, hogy ezúttal a Duna-partiak örülhettek a végén.

2019. március 23., 23:04

Ez is olyan mérkőzés volt, ami alapján nem lehet eldönteni, hogy egy komoly tétmeccsen mit láthatna a közönség. A Gyergyói Hoki Klub ezúttal is tudása töredékét hozta ki magából, de a galaciak sem haltak meg a jégen.

Rutinból, különösebb megerőltetés nélkül hozták le a csapatok a hatvan perc legnagyobb részét, rövidebb időszakokra felpörögve.

HIRDETÉS

Az első húsz perc a vendégeké volt, lényegesen többet lőttek mint a piros-fehérek, és kétszer is betaláltak a kapuba, amelyet ezúttal Szakács védett.

A nézők számára ebben a periódusban nem annyira a játék jelentette a fő látnivalót.

Galéria

A 8. percben több játékosban is elszakadt a cérna, a parázs verekedés után gyergyói részről Pesztunov és Bobcek, Galactól pedig Irimia és Berdila mehettek idő előtt zuhanyozni. Nem sokkal később Sára és Zagidullin is összemérték erejüket, ők megúszták 2–2 perccel.

A második harmad már inkább a hokiról szólt, és ebben a GYHK volt a jobb.

Annyira, hogy a második szünetre már Gógáéknál volt az előny. Daradics szépített, Vorobjev egyenlített, és Csergő szerezte meg a vezetést. Közben még egy büntetőlövést is kaptak a gyergyóiak, de tőle szokatlanul Vorobjev ezúttal hibázott.

A harmadik harmadra Galac jött vissza elszántabban és gyorsan egyenlített is Nyezsnamov góljával, de Ferencz-Csibi remekül eltalált lövéssel ismét visszaszerezte a házigazdák számára az egygólos előnyt. Ezt azonban nem sikerült megtartani, Zabludovszkij és Butocsnov is eredményes volt.

A kapuslehozatal sem segített a végén, így 5–4-re a Galaci CSM nyerte a találkozót.

Galéria

A Gyergyói Hoki Klub hétfőn 18.30-tól Brassóban a Corona vendégeként zárja az alapszakaszt, míg a galaciak a Csíkszeredai Sportklubbal kell még két mérkőzést játszanak. Hogy ezekre mikor kerül sor, az kérdéses, hiszen a Sportklub a következő időszakban az Erste Liga döntőjében szerepel.

Galac még esélyes az alapszakasz megnyerésére.

Brassó 87 pontos és még maximum hármat szerezhet, míg a 85 pontos CSM hat pontot gyűjthet még. Amennyiben azonban a GYHK győz hétfőn Brassóban, akkor kevesebb pont is elég lehet a galaciaknak az elsőséghez.

Román jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–Galaci CSM 4–5 (0–2, 3–0, 1–3),
gólszerzők: Daradics Csaba (34.), Pavel Vorobjev (37.), Csergő Hunor (40.), Ferencz-Csibi Róbert (47.), illetve Alekszej Baskov (7.), Denisz Zabludovszkij (16., 49.), Alekszandr Nyezsnamov (41.), Anton Butocsnov (53.).

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Ismételten a gyergyóiak nyertek a székely hokirangadón

Akárcsak Csíkszeredában a múlt év utolsó meccsén, úgy Gyergyószentmiklóson is igazi rangadóhoz méltó, kiélezett meccset vívott az új esztendő első napján a Gyergyói Hoki Klub és a Sportklub. A telt ház előtt zajlott összecsapást ismét a GYHK nyerte.

A GYHK edzője szerint nagyon jól működött a létszámhátrányos játékuk a Sportklub ellen

A jégkorong Erste Liga székelyföldi rangadóján az éllovas Gyergyói HK az utolsó harmadban egy perc alatt két gólt ütve fordított és nyert a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A hétfő esti összecsapást az edzők értékelték.

Két gyors villanással a Gyergyó nyerte az év végi székely hokirangadót

Vendéggyőzelemmel zárult a 2024-es esztendő utolsó erdélyi jégkorongmérkőzése: hétfő este a listavezető Gyergyói HK egy góllal nyert a Csíkszeredai Sportklub otthonában.

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Szétlövés döntött a csíkdánfalvi Tízesek Kupáján

Hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 20. alkalommal megszervezett csíkdánfalvi Tízesek Kupája. Az évről évre hagyományosan megszervezett jégkorongtornán az elmúlt húsz esztendőben több mint száz játékos – gyerek, ifjúsági és felnőtt – lépett jégre.

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

Rangadó volt a javából a GYHK és a Corona összecsapása – így látták az edzők

A címvédő Brassói Corona fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 5–4-re győzött az éllovas Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az erdélyi rangadó után az edzők nyilatkoztak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!