Továbbra is rendkívül izgalmas, szoros meccseket játszik a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey női jégkorongcsapat a magyarországi színtéren. Ezen a hétvégén a HKB csapatával találkoztak a rókalányok, akik ellen szombaton sikerült győzniük, vasárnap viszont a budapestiek örülhettek.
Az első meccsen a gyergyóremetei Fehér Orsolya szerezte meg a vezetést, de mégis a vendégek kerültek előnybe, hiszen a tehetséges játékos a nyáron nővérét, Nikolettet követve a Fox Hockey-tól Budapestre igazolt. A válasz Bende Júlia részéről érkezett, és mivel a rendes játékidő végéig a kapusok lehúzták a rolót, jöhetett a ráadás. Ez kevesebb, mint három percig tartott, mert Bende Júlia ismét betalált, eldöntve az összecsapást, ami egyben az első idei magyar bajnoki győzelmet is hozta a gyergyóiaknak.
Másnap az első harmadban kétszer is betaláltak a vendégek, és mint utóbb kiderült ez sorsdöntő is volt, hiszen hiába javult fel a Fox Hockey a második harmadban, csak egy gólt sikerült szerezni Szekeres Edit révén. A záró húsz percben pedig csak egy vendég találat került jegyzőkönyvbe, így 3–1-es végeredmény után a HKB elvitte a pontokat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!