Az első húsz percben nem bírtak egymással a szembenálló felek, egyik kaput sem sikerült bevenni, a második harmad viszont már eseményekben gazdagon alakult. Az Ágyúsok kettős emberhátrányba kerültek, amit ki is használtak a vendégek, és 29. percben Antal László találatával vezetést szereztek, majd alig egy perccel később Antal Hunor megduplázta a Sapi előnyét (0–2).
Ekkor összekapták magukat a háromszékiek is, a 32. percben Antal Előd szépített, majd nem sokkal később emberelőnyben egyenlítettek az Ágyúsok, amikor Roth Zoltán átadását Bíró Mátyás gólra váltotta. Ezt követően viszont Pelle Torstensson tanítványai kerültek hátrányba Antal Alfréd kiállítása miatt, azonban a vendégek ezt nemhogy nem tudták kihasználni, hanem ismét a kék-narancs mezesek voltak eredményesek, és Márton Koppány találatával fordítottak (3–2).
A találkozó utolsó harmadában is többnyire az Ágyúsok akarata érvényesült a jégen, ami az eredményjelző táblán is nemsokára megmutatkozott. A 46. percben Bíró Mátyás másodszor volt eredményes, amivel már kétgólos előnyre tettek szert, majd négy perc elteltével Vitalij Karamnov passzát Antal Alfréd értékesítette, beállítva az 5–2-es végeredményt.
A Háromszéki Ágyúsok csapata ezzel megszerezte történetének első bajnoki győzelmét, a Sapientia U23 elleni párharc viszont vasárnap folytatódik, a két együttes ismét találkozik egymással a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpálya jegén a 18 óra 30 perckor kezdődő mérkőzésen.
Romániai jégkorongbajnokság, alapszakasz:
Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 5–2 (0–0, 3–2, 2–0).
Gólszerzők: Antal Előd (32.), Bíró Mátyás (35., 46.), Márton Koppány (37.), Antal Alfréd (50.), illetve Antal László (29.), Antal Hunor (30.).
Ágyúsok: László Arnold (Móré Szabolcs) – Antal Előd, Szabó Zsolt-Ákos, Bíró Mátyás, Szergej Paior, Roth Zoltán – Alekszandr Bolshakov, Márk Róbert, Sándor Zoltán, Fülöp Róbert, Ilyés Tamás – Ferencz Joseph, László Hunor, Horváth Pál, Fetés Róbert, Márton Koppány – Vitalij Karamnov, Antal Alfréd, Gecse Olivér, Danalizi Vilmos Gergő, Solymosi Tamás. Edző: Pelle Torstensson.
Sapientia U23: Ambrus Levente (Béres Szilárd) – Karda Előd Márton, Nagy-Galaczi Géza, György Rajmund, Antal László, Márton Botond – Galusnyák Botond, Gál Tamás, Becze Botond, Glofák Zsombor, Benedek Norbert – Máthé Csongor, Adorján Koppány, Salamon Ervin, Antal Hunor, Szentes Szilárd – István Sándor, Kósza Kristóf, Lázár Menyhárt, Benedek Gergő, Lázár Sebestyén. Edző: Jens Brändström.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt, Bandi Csaba.
Kapura lövések: 35–14.
Kiállításpercek: 8–6.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!