Győzelmekkel melegítettek a székelyföldi csapatok a jégkorong Erste Liga hétvégi meccseire. A Gyergyói HK a Sapientia U23-as csapatát, a Csíkszeredai Sportklub pedig a Bukaresti Sportul Studențesc együttesével hangolt a nehezebb feladatokra.
A GYHK-nak nem sikerült a galaci kiszállása (mindkét meccsén alulmaradt), de utána a Sapientiát kétszer is legyőzte.
{K1}
Vitalij Donika és Vaclav Novak tanítványai keddig három meccset játszanak le az Erste Ligában: pénteken hazai pályán fogadják a Hokiklub Budapest csapatát, vasárnap pedig az Újpesti TE-t látják vendégül, hétfőn viszont hatpontos találkozó vár a GYHK-ra, ugyanis a Brassói Corona elleni hazai találkozó eredményét számolják a román bajnokságban is. Mindegyik meccs 18.30-kor kezdődik.
Keddig ugyancsak három meccset kell lejátsszon a csíki hokicsapat. A Sportklub pénteken a Vienna Capitals II. vendége lesz (18.50), vasárnap a Fehérvári Titánokhoz látogat (18.30), hétfőn pedig a Dunaújvárosi Acélbikák fogadja (21 óra, M4 Sport).
Utóbbi két találkozó nehéznek ígérkezik, hiszen korábbi összecsapásaikon a csíkiak mind a két együttessel szemben csak nehézkesen tudták megszerezni a három pontot.
Csütörtökön: Újpesti TE–Debreceni EAC (19 óra), Fehérvári Titánok–Vienna Capitals II. (19.30), Schiller-Vasas–Dunaújvárosi Acélbikák (19.40), Hokiklub Budapest–Ferencváros (19.40).
Pénteken: Gyergyói HK–Hokiklub Budapest (18.30), Brassói Corona–Újpest (18.30), Vienna Capitals II.–Sportklub (18.50), Fehérvári Titánok–Ferencváros (19.30), Debreceni EAC–Dunaújvárosi Acélbikák (20.30).
Vasárnap: Brassói Corona–Hokiklub Budapest (17 óra), Fehérvári Titánok–Csíkszeredai Sportklub (18.30), Gyergyói HK–Újpest (18.30), Debreceni EAC–Schiller-Vasas (19.30).
Hétfőn: Vienna Capitals II.–Fehérvári Titánok (17.50), Gyergyói HK–Brassói Corona (18.30), Dunaújváros–Csíkszeredai Sportklub (21 óra).
Az Erste Liga állása:
1. FTC-Telekom 52 pont (20 meccs)
2. Sportklub 48 (21)
3. Brassó 41 (21)
4. DEAC 40 (19)
5. Újpest 30 (17)
6. Dunaújváros 25 (16)
7. Gyergyói HK 25 (20)
8. Fehérvár 21 (18)
9. Hokiklub Budapest 11 (18)
10. Vienna Capitals 11 (18)
11. Schiller-Vasas 5 (18).
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!