Hirdetés

Ferencvárosi siker Gyergyószentmiklóson

Becsülettel küzdött a GYHK, de szinte minden helyzet kimaradt
Fotó: Szász Adorján

Az Erste Liga döntő óta először találkozott a Gyergyói Hoki Klub a Ferencvárossal. Arany Gergely remeklésének köszönhetően a zöld-fehérek vitték el a pontokat Gyergyóból.

Agresszív letámadásával célt ért a Fradi az első húsz percben, a GYHK nem tudott kibontakozni, nem sikerült azt a játékot nyújtani, amit szokott. Sok volt a kiállítás mindkét oldalon, közte érthetetlenek is, és maradtak büntetés nélkül más szabálytalannak látszó megmozdulások. Míg az Arany kapujánál kialakult helyzetek kimaradtak, a hazai ketrecbe Laporte kétszer is bevágta a korongot (0–2).

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Hirdetés

A második harmadra beköltözött az FTC kapuja elé a piros-fehér társaság, óriási helyzetek követték egymást, de Arany remekelt, a zöld-fehér védelem pedig önfeláldozóan blokkolt. Végül a 39. percben Vincze Péter bekotorta a korongot a vendégkapuba (1–2).

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A harmadik játékrészre Gergely Lehel játékvezető nem tudni miért, nem jött vissza a jégre, így Rédai Botond maradt egyedül középen. Már a második ilyen eset volt két nap alatt Gyergyószentmiklóson. A játéknak azonban folytatódnia kellett így is, és a GYHK ment előre az egyenlítő gólért, ami azonban nem jött össze. A Ferencváros pedig Brady révén egy kontrából növelte a különbséget. A 4–1-es végeredményt Nagy Gergő állította be üres kapus találattal.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–FTC-Telekom 1–4 (0–2, 1–0, 0–2)
Gólszerzők: Vincze Péter (39.) illetve Nolan Laporte (4., 13.), Adam Brady (54.), Nagy Gergő (60.)

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Ötödik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
13
7
2
1
3
52-35
26
2
Újpesti TE UTE
10
7
1
1
1
35-18
24
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
11
6
1
1
3
34-28
21
4
FTC-Telekom FTC
8
5
1
0
2
42-25
17
5
Brassói Corona Brassó
12
5
1
0
6
36-41
17
6
Budapest JAHC BJAHC
11
3
2
2
4
39-36
15
7
Debreceni EAC DEAC
11
3
2
0
6
31-45
13
8
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
11
3
0
2
6
30-37
11
9
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
13
2
1
3
7
44-63
11
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
10
2
1
2
5
21-36
10
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Az idei első bajnoki ellenfél előtt a havazással kell megbirkóznia az FK Csíkszeredának

Folyamatosan dolgoznak az FK Csíkszeredánál, hogy a téli időjárás közepette is megfelelő állapotba kerüljön a csíkszeredai városi stadion gyepszőnyege a csapat következő bajnokijára. A piros-feketék vasárnap az FC Botoșani együttesét fogadják.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Az NHL-t is megjárt bekkel bővült a csíkszeredai hokicsapat kerete

NHL-tapasztalattal erősít a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérek péntek délben, közösségi oldalukon jelentették be a lett hátvéd, Arturs Kulda érkezését, aki az osztrák ICEHL-ből költözik Hargita megyébe.

Meglepte a játék minősége a Sportklub amerikai támadóját

Több mint egy hónapja Csíkszeredában játszik a Sportklub decemberi nagy fogása, az 519 NHL-mérkőzéssel rendelkező Nicholas Ritchie. A rutinos támadót beilleszkedésről, a csapatról, a ligáról és a friss eltiltásáról kérdeztük.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

A Sportklub nem volt eléggé éles, a GYHK odatette magát, a Corona szervezetten hokizott

A Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona fölényes hazai győzelemmel zárta a hétvégét, a Csíkszeredai Sportklubnak viszont semmi sem akart összejönni az jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A mérkőzéseket követően a vezetőedzők értékeltek.

Gyenge játékkal maradt alul a Sportklub a DVTK ellen

Végig hátrányban hokizott, és csak a szépítésig jutott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a DVTK Jegesmedvék ellen a Vákár Lajos Műjégpályán rendezett Erste Liga-alapszakasz mérkőzésen.

Megnyomta a második harmadot, igazolta a papírformát a GYHK

Parádés támadójátékkal és Csala Patrik hibátlan teljesítményével nyert 6–0-ra vasárnap este a Gyergyói Hoki Klub a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a jégkorong Erste Ligában.

Átgázolt az Újpesten: megállíthatatlanul robog az élen a Brassói Corona

Továbbra sem találják az ellenszert a Brassói Corona ellen: a Cenk alatti együttes vasárnap este 5–2-re múlta felül az Újpest csapatát, ezzel megőrizte hetek óta tartó veretlenségét, és magabiztos előnnyel vezeti a jégkorong Erste Liga tabelláját.

A Sportklub jól játszott az Újpest ellen, a GYHK visszatért a győzelem útjára

Eredményes estét zártak a székelyföldi csapatok a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján: a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub is hazai pályán diadalmaskodott, ráadásul meggyőző teljesítménnyel. Az edzők értékeltek.

Magára talált, véget vetett rossz sorozatának a Gyergyói HK

Nagyon látványos, és jó iramú, izgalmas mérkőzést vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék pénteken. A miskolciak kétszer egyenlítettek, de utána már nem tudtak talpra állni kétgólos hátrányból.

Három vereség után bedarálta az Újpestet a Sportklub

Negyedszer találkozott a csíkszeredai Sportklub és az Újpest a 2025-2026-os jégkorong Erste Liga alapszakaszában. Az első három vereség után győzelemmel tudtak válaszolni a székelyföldiek: péntek este végig vezetve, háromgólos különbséggel nyertek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!