Hozzátette, a magyar jégkorong bölcsője Székelyföld, a magyar válogatott játékoskeretének egy részét is székelyföldi hokisok adják, a székely és a magyar jégkorongnak is érdeke, hogy ne csak egy-két sziget legyen, ahol hokiznak, hanem minden nagyobb városban legyen infrastruktúra, és széles körű vetélkedőket szervezzenek.
Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia elnöke elmondta: jelenleg épül és várhatóan decemberben már megnyitják a sepsiszentgyörgyi jégpályát, amelyen kilenc hónapig, szeptember és április között lehet majd korcsolyázni. Ezzel a város visszakerül a hazai jégkorong térképére, ahol korábban méltán kapott helyet.
Kernászt Huba, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub elnöke emlékeztetett, hogy a városban 2003-ban zárták be a nyitott jégpályát, de hat év után néhány lelkes hokikedvelő létrehozta az új klubot, amely életben tartotta a sportágat a háromszéki városban.
Jelenleg négy korosztályban van ifjúsági hokicsapatuk, mintegy 50 fiatal sportolót foglalkoztatnak, de ha megnyitják az új pályát, az idény végéig szeretnék megkétszerezni a hokizó gyerekek számát.
Miklós Ervin, a klub képviselője rámutatott, az önkormányzat által indított korcsolyaoktatási program révén mintegy 2000 kisdiákkal próbálják megkedveltetni a mozgást. Céljuk, hogy a városnak ismét legyen felnőtt hokicsapata, hiszen minden feltétel adott, hogy profi jégkorongéletet lehessen szervezni.
Tárgyalnak a Román Jégkorongszövetséggel, hogy az egy év múlva esedékes U20-as világbajnokság mérkőzéseit, illetve a Román Kupát a Sepsi Arénában szervezzék, és szeretnének egy székely-magyar öregfiúk összecsapásnak is otthont adni.
Sipos Levente, az MJSZ főtitkára elmondta: szakmai tananyagokat, edzésmódszertant tartalmazó kiadványokat hoztak Sepsiszentgyörgyre, képzéseket, workshopokat szerveznek a székelyföldi edzőknek, illetve indítanak egy programot, amelynek célja a szülői szurkolás kultúrájának népszerűsítése.
A küldöttség Kézdivásárhelyre is ellátogatott, ahol Bokor Tibor polgármesterrel egyeztettek. Megtekintették az átadás előtt álló műjégpályát. Tánczos Barna és Such György a kézdivásárhelyi jégkorongozás támogatásáról is biztosították a város elöljáróját.
– tájékoztatott közösségi oldalán Bokor Tibor.
Szabadnapos volt a román labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban. Tétmérkőzés helyett barátságos meccset játszott, amelyen 3–0-ra veszített Kanada ellen.
A Csíkszeredai Sportklub parádés formában kezdte a jégkorongszezont: 27 góllal ütötte ki a Sportul Studențesc csapatát. A Vákárban rendezett szezonnyitón szinte mindenki betalált, a közönség igazi hokigálát kapott.
Orvosi ellátásra szorult azt a 18 éves fiatal, aki menekülni próbált a rendőrök elől miután lebukott, hogy rendszám nélküli kvaddal közlekedik.
Nemcsak a parajdi sóbánya katasztrófájáért felelősök adminisztratív és büntetőjogi elszámoltatása topog egy helyben, hanem a bánya jövőjével kapcsolatban sem körvonalazódik egyértelmű álláspont.
A RMDSZ Maros megyei szervezete kiáll Szászrégen polgármestere mellett, aki ellen hivatali visszaélés miatt emelt vádat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) – tudatta a területi szervezet szombaton hivatalos Facebook-oldalán.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!