Nagy Attila, a szervező Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy azért viseli a Székelyföld Kupa nevet a torna, mert eredetileg a négy székelyföldi csapat számára tervezték, de a Gyergyói HK közben jelezte, hogy magyarországi turnéra utazik, ezért hívták meg a Bukaresti Steauát.
A Sapientia U23 csapatának szempontjából arra is jó ez a torna, hogy a rendelkezésre álló bő keretből az edzők kiválasszák azt a 22–25 játékost, akivel nekivágnak a szezonnak. Kiemelném, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk mind a három székelyföldi csapattal, a most alakult háromszéki együttesben például számos olyan hokis van, aki egy vagy több szezont nálunk játszott” – mondta el Nagy.
Hozó Levente, a Csíkszeredai Sportklub edzője szerint a karcfalvi torna egy nagyon jó felkészülési lehetőség.
„Nincs eredménykényszer, ezeken a mérkőzéseken sok mindent ki fogunk próbálni, felmérjük az eddig elvégzett munkát. A Sportklub kerete még nem teljes, több játékosunk csak szeptember 1-je után csatlakozik a csapathoz” – nyilatkozta Hozó.
Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke elmondta, hogy augusztus elején kezdték el a felkészülést, amelynek része a Székelyföld Kupa is.
„Nincs elvárásunk ezekkel a mérkőzésekkel, az edző a taktikai elemeket szeretné begyakorolni. Bízunk benne, hogy hasznos találkozókat játszunk, reméljük, a játékosok minél jobban összeszoknak. A Sportklub ellen a tisztes helytállás a célunk, a Sapientia ellen megismételnénk a bemutatón történteket, míg a fővárosi csapattal felmérhetjük az erőviszonyokat”– nyilatkozta Miklós.
A Székelyföld Kupán visszatérhetnek a szurkolók a lelátóra, minden találkozó nyitott lesz a nagyközönség számára is. Jegyek a helyszínen vásárolhatók, a felnőttek számára 15, a 12–18 év közötti fiatalok számára pedig 5 lejért. A 12 év alatti gyerekek, az SZJA-s sportolók és a sapientiás diákok számára a belépés ingyenes.
A jelenlegi járványügyi szabályok értelmében csak azok mehetnek be a meccsekre, akiknek van oltási igazolványuk, 72 óránál nem régebbi PCR-teszt vagy 48 óránál nem régebbi gyorsteszt. A helyszínen lehetőség lesz gyorsteszt elvégzésére: az SZJA – Orvosi és Módszertani Központ előterében mindhárom játéknapon 14.30–15.15, illetve 18.00–18.45 óra között lehet elvégeztetni a gyorstesztet, 35 lej ellenében.
A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!