Szervezetlen és pontatlan játékot mutatott a Sportklub az első harmadban, amit könyörtelenül kihasználtak a barcaságiak. Bár a záró játékrészre összekapta magát Péter Róbert együttese, ezúttal nem tudta útját állni a Corona győzelmének.
Az első játékrész elején gyorsan megszerezte a vezetést a Hargita megyei együttes: a 44. másodpercben Péter Balázs asszisztjából Arturs Kulda juttatta előnyhöz a kék-fehéreket (0–1). A hazaiak azonban gyorsan válaszoltak Jeremy Wels révén, majd a 9. percben David Levin góljával már a Corona örülhetett (2–1).
A barcaságiak folyamatos nyomás alatt tartották a vendégkaput, amiből a 12. percben Andrei Filip növelte az előnyt (3–1).
Ezt követően kapust cserélt a Sportklub: Buda Mártont Onodi Ottó váltotta. A hazai fölény a szünetig megmaradt, újabb gól azonban nem született.
A második harmadban sem változott a játék képe: Péter Róbert együttese nehezen hozta ki a korongot a saját harmadából, és a feljavuló védekezésnek, valamint Onodi védéseinek köszönhette, hogy csak egyszer találtak be a barcaságiak. Bors Huba 24. percbeli góljával 4–1-re nőtt a különbség.
A záró játékrész elején életjelet adott a Sportklub: egy percen belül sikerült betalálniuk, Becze Tihamér előkészítését Péter Balázs váltotta gólra (4–2). A hajrában a kék-fehérek domináltak, emberelőnybe is kerültek, majd időkérés után három és fél perccel a vége előtt Onodit is lehozták, de nem tudtak közelebb kerülni. Az 59. percben Radim Valchar szemfüles korongszerzés után az üres kapuba talált, lezárva a mérkőzést.
A Brassói Corona február 12-én, csütörtök este a Háromszéki Ágyúsokat fogadja a román bajnokság középszakaszában, a találkozó 18.30-kor kezdődik, és a Vicket Sport élőben közvetíti.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 16 | 13 | 0 | 1 | 2 | 75-33 | 49 |
2 | Brassói Corona Brassó | 16 | 10 | 0 | 1 | 5 | 77-49 | 37 |
3 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 16 | 4 | 3 | 0 | 9 | 46-70 | 21 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 6 | 0 | 2 | 8 | 62-65 | 20 |
5 | Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks | 16 | 2 | 2 | 1 | 11 | 37-80 | 12 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!