Az elmúlt esztendő egyik legnagyobb megvalósítása a csíkkarcfalvi orvosi és metodikai központ, amelynek alapkövét 2017 őszén tették le. A tervezett 300 napos kivitelezési határidőre el is készült az épület. Tánczos Barna, az Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke elmondta, az átadási ünnepség – technikai okok miatt – harminc napot csúszik. Ezekben a napokban a metodikai és orvosi központ működéséhez szükséges speciális eszközök beszerelése zajlik, a tervek szerint január közepén adják majd át.
Az új épület előtt tartott sajtótájékoztatón Tánczos Barna elmondta, hogy
a Magyar Jégkorong Szövetséggel (MJSZ) kötött együttműködési megállapodás minden célkitűzését sikerült teljesíteni,
a székelyföldi hoki az MJSZ minden szakmai fejlesztési programjának része lehetett.
Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke szerint
„Kezdettől az volt a felállás, hogy a jégkorong szövetség a pénzek elköltésébe semmilyen módon nem szól bele. Azt gondoljuk, hogy minél közelebb van valaki a konkrét tevékenységhez, annál felelősségteljesebb és megalapozottabb döntést tud hozni. Viszont már az elején is hangsúlyoztuk, hogy szakmai támogatásunkat minden tekintetben fel tudjuk ajánlani a székely jégkorongnak. Ha magyar költségvetési pénzből készülnek el a fejlesztések, akkor az lenne a cél, hogy minél teljesebben integrálódni tudjon a székelyföldi jégkorong a magyarba. Ahogy mindig is tapasztaltuk,
Such szerint az anyagi támogatás észszerű, racionális felhasználásának példája látható a székelyföldi jégkorongos beruházások esetében.
Tánczos szerint a magyar kormány támogatásának köszönhetően az elmúlt két évben olyan infrastrukturális fejlesztéseket tudtak finanszírozni, amelyek jó alapot képeznek arra, hogy a székelyföldi utánpótlás-mozgalom létszámban megerősödjön.
„Most a legnagyobb kihívás a humánerőforrás biztosítása, és azoknak a minőségi paramétereknek a kipipálása, amelyek nélkül nincs igazi fejlesztés. Az elkövetkező években ez lesz nagy próbatétel a számunkra” – nyilatkozta Tánczos.
A Mens Sana Alapítvány elnökétől megtudtuk, hogy a Magyar Jégkorong Szövetséggel való együttműködésnek köszönhetően
több korosztályos magyar válogatott összetartásán is jelen lehettek a székelyföldi sportolók és edzők.
„Érezzük, hogy a Székelyföldi Jégkorong Akadémia egy fejlesztési központja a Magyar Jégkorong Szövetségnek,
– hangsúlyozta Tánczos.
Az elkészült csíkkarcfalvi orvosi és metodikai központ egyik szárnyában a kétszintes, 953 négyzetméter alapú metodikai központ kap helyet, ahol – többek között – erőterem,
vidékünkön ritkaságnak számító, specifikus jégkoronggyakorlatok végzésére alkalmas fejlesztő terem,
háromsávos, 27 méteres műanyag borítású futópálya, egyharmadnyi (330 négyzetméter) szintetikus jégfelület, lövés- és kézügyesség-fejlesztő, illetve korcsolyázógép kap majd helyet.
A másik szárnyban létesül az orvosi központ, amely egyben a térség lakosainak a járóbeteg-rendelő funkciót is betöltheti.
A 770 négyzetméter alapú, szintén kétszintes épületben négy orvosi rendelőt, két masszázsszobát, szaunát, egy kismedencét, sószobát, rekuperációs tornatermet, illetve irodahelyiségeket, recepciót és váróteremet képzeltek el. A két épületet a 4×12 fős öltözők kötik össze.
„A karcfalvi központ – berendezések nélkül – 6 millió 286 ezer lejből épül fel, tervező a Vallum, a kivitelezést pedig az Ing Service cég végzi” – nyilatkozta korábban portálunknak Tánczos Barna.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!