A csíkszeredai együttes közlése szerint Szamankovot a legjobb három kapus között tartják számon Fehéroroszországban.
Az elmúlt években a Neman Grodno együttesével mindent megnyert hazájában, amit csak lehetett, sőt a válogatottba is behívták.
Az elmúlt tíz szezonban csúcsra ért grodnói alakulat rendre az első három között volt Fehéroroszországban, sőt az utóbbi években négy alkalommal is aranyérmes lett.
A 2014–2015-ös idényben a Neman Grodno Kontinentális Kupát nyert Szamankov vezérletével, sőt a Bajnokok Ligájában (CHL) is szerepelt.
Makszim Samankov, akárcsak a légiósok zöme, augusztus 15-én csatlakozik a Sportklub keretéhez.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!