Hirdetés

Ezúttal sem bírtak egymással, újra ráadásban döntött a GYHK és a Corona

Fotó: Szász Adorján

Továbbra is rendkívül kiélezett a jégkorong Erste Liga döntője, a harmadik mérkőzésen is hosszabbításra volt a szükség a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona között. A fordulatos csatából a címvédő jött ki győztesen és átvette a vezetést összesítésben.

2026. április 13., 21:38

Döntetlenről indult a párharc harmadik összecsapása hétfőn kora este a Remete Ice Arénában, miután az első két brassói mérkőzésen egyaránt hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte: előbb a GYHK 4–3-ra nyert és előnybe került, majd a Corona 3–2-vel egyenlített.

Hirdetés

A találkozót ugyan élőben közvetítette az M4 Sport az internetes oldalán, csakhogy ezt a geokódolás miatt kizárólag Magyarország területén nézhették az érdeklődök.

Holott két erdélyi együttes vívja a döntőt, így teljesen abszurd helyzet állt elő, épp ott nem volt látható, ahol a leginkább kíváncsiak lettek volna rá…

Utólag az Erste Liga technikai problémákra hivatkozva ingyenesen elérhetővé tette a közvetítést a saját felületén, ahol a mérkőzés a második harmadtól volt nézhető – ahogy az M4-en is.

A meccs elején rossz csere miatt csapatbüntetést kaptak a gyergyóiak, ennek ellenére ők szerezték meg a vezetést emberhátrányban, a 4. percben Vincze Péter talált be (1–0). Ezután is a házigazdának volt több lehetősége, amely fegyelmezetten játszott védekezésben, a brassóiak két emberelőnyt kihasználatlanul hagytak, így az első harmad végéig nem változott az eredmény.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A folytatásban viszont hamar összehozta az egyenlítő találatot a Corona, Kóger tökéletesen ugratta ki Van Wormert, akire nem figyeltek a hazaiak, és védhetetlenül lőtt Rinne ketrecébe (1–1).

A második játékrész derekához közeledve szűk fél percig kettős fórban is támadhatott a GYHK, de eredménytelen maradt, Adorján Attila védéseivel megőrizte érintetlenül a kapuját.

Ezzel szemben a vendégek miután kiegészültek, hamar kihasználták a helyzetüket és Pavlo Boriszenko góljával megfordították az állást (1–2).

Ezután mindkét oldalon ígéretes lehetőségek maradtak ki, a szünet előtt pedig nyomás alatt volt a brassói kapu, mégis a Corona értékesítette a ziccerét, David Levin kettőre növelte a különbséget (1–3).

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Az utolsó harmad elején igyekezett hamar felzárkózni a gyergyói gárda, de ezúttal sem tudott betalálni emberelőnyből. Ami nem sikerült fórból, összejött azonos létszámban, az 50. percben Dallas Gerads az első meccsen elért mesterhármasa után a negyedik találatát szerezte a döntőben (2–3).

Ezt követően is támadásban maradt a GYHK, nagy nyomás nehezedett a vendég kapura, és gyorsan beütötték az egyenlítő gólt, Owen Williams volt eredményes (3–3).

A végén a brassóiak előtt megvolt az esély, hogy eldöntsék, de ők sem tudtak élni az emberelőnyükkel, így a harmadik mérkőzésen is jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás elejétől a hazaiak kezdeményeztek többet és erőltették a támadásokat, majd

a Corona elcserélte magát és emberhátrányba került, ez pedig végzetes volt, a 70. percben a Gyergyó Christopher Bodó góljával lezárta az összecsapást (4–3).

A címvédő behúzta az első mérkőzését hazai közönség előtt a döntőben és összesítésben újra átvette a vezetést. A négy győzelemig tartó párharc negyedik meccsét kedden 18.30-tól rendezik szintén Gyergyóremetén.

Jégkorong Erste Liga, döntő, 3. mérkőzés:

Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona 4–3 (1–0, 0–3, 2–0, 1–0) – hosszabbítás után.
Gólszerzők: Vincze Péter (4.), Dallas Gerads (50.), Owen Williams (54.), Christopher Bodó (70.), illetve Jared Van Wormer (25.), Pavlo Boriszenko (29.), David Levin (39.).

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Gyergyói Hoki Klub javára.

A további menetrend:

4. mérkőzés: április 14., kedd, 18.30 Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona.
5. mérkőzés: április 16., csütörtök, 18.30 Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub.
6. mérkőzés: április 18., szombat, 17.00 Gyergyói Hoki Klub–Brassói Corona (ha szükséges).
7. mérkőzés: április 20., hétfő, 18.30 Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub (ha szükséges).

Szavazógép

Ki nyeri a jégkorong Erste Liga idei kiírását?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Ovidiu Burcă: ezzel most mindent leromboltunk, amit eddig felépítettünk

Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.

Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

`
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Gyenyisz Kuljas fia az Ágyúsokhoz igazolt

Újabb fiatal csatárral erősítette keretét a Háromszéki Ágyúsok: a klub szerződtette a 21 éves, orosz–román kettős állampolgársággal rendelkező Daniel Kuljast.

A Jegesmedvékhez szerződött a GYHK ponterős csatára

A DVTK Jegesmedvék bejelentette Dallas Gerads szerződtetését. A 30 éves amerikai csatár az elmúlt két idényt a Gyergyói Hoki Klubnál töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a jégkorong Erste Ligát.

Fiatal tehetség tért haza, Lőrincz Konrád a Csíkszeredai Sportklubnál folytatja

Újabb saját nevelésű fiatal játékossal bővült a Csíkszeredai Sportklub kerete: Lőrincz Konrád hazatért, és a 2026–2027-es idényben a felnőttcsapatban bizonyíthat.

Rutinos hokissal erősödött az Ágyúsok hátsó alakzata

A Háromszéki Ágyúsok megszerezték a tapasztalt orosz-román kettős állampolgársággal rendelkező Timur Raszulov aláírását.

Nem emelkedik a Sportklub bérleteinek ára

Jövő hétfőn 10 órától megkezdődik a Csíkszeredai Sportklub 2026–2027-es szezonbérleteinek értékesítése. A szurkolóknak jó hír, hogy az előző idényhez képest a bérletárak nem változnak.

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!