Nagyon megnyomta a Corona a szerda esti GYHK elleni meccs elejét, Tranca korai gólja után is záporoztak a lövések Ruczuj kapuja felé. Ebben a periódusban nagyon nem találta magát a gyergyószentmiklósi együttes, és egy emberhátrányt is ki kellett védekeznie.
Aztán a 7. percben a semmiből jött Pance egyenlítése. A szlovén csatár a kék vonalnál lopott korongot, látványos cselekkel bogozta össze a brassói védelmet, és a kapu oldalába vágta a játékszert. A találat nagyon esélyesnek tűnik a hét gólja címre.
Az egyenlítés egy csapásra felvillanyozta a gyergyóiakat,
innen folyamatosan veszélyben forgott Polc ketrece. A második gyergyói gól sem volt csúnya, Fejes lopta a távolságot, csúszott egyre közelebb a kapuhoz, majd védhetetlenül vágta be.
A második harmad az eredmény tekintetében az első ellentéte volt. Ezúttal a GYHK lőtt gyorsan gólt, Pance értékesítette Szigeti remek passzát, majd két brassói találat következett. Valchart ugratta ki emberhátrányban McFadden, és a cseh ilyen helyzetet nem hagyhatott ki, majd Gliga tette bele a botját egy hátvéd lövésébe és az így irányt változtató korong csapta be Ruczujt.
A GYHK ebben a játékrészben sem játszott alárendelt szerepet St-Amant bődületes kapuvasat lőtt és számos más nagy helyzet is kimaradt Polc kapujánál.
A harmadik harmadban mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, hogy eldöntsék a mérkőzést, de a kapusok a helyükön voltak, egyszer sem jutott túl rajtuk a korong.
A hat alapemberét nélkülöző GYHK így is pontot szerzett a szinte legjobb felállásban játszó Corona ellen.
A „szinte” azt jelentette, hogy Finucci helyett Zagidullin, Tőke helyett Polc lépett jégre szerdán.
Jöhetett a ráadás. A hosszabbítás ebben a szezonban nagyon nem ment a piros-fehéreknek, 11 alkalomból mindössze kétszer sikerült elhozniuk a bónuszpontot. Most sem jött össze, pedig több lehetőséget alakítottak ki mint a házigazdák.
A két együttes pénteken újra összecsap egymással, akkor Gyergyószentmiklós lesz a helyszín, és az lesz az Erste Liga alapszakaszának lezárása is.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!