Szó sem volt szezon előtti formáról, az Erste Liga-címvédő Brassói Corona és az egy évvel ezelőtti bajnok és friss romániai Szuperkupa-győztes Gyergyói Hoki Klub vasárnap esti összecsapásán.
Magas iram, küzdelem és helyzetek jellemezték a mérkőzést az első pillanattól kezdve.
Az elején inkább a vendég brassóiak voltak fölényben, Williams vezető gólja nem volt véletlen. Innen viszont a GYHK vette a kezébe a meccset, Dubeaunak lett több dolga. A szünet előtt fél perccel azonban ő se tehetett semmit, egy buli után Bodó lőtt védhetetlenül. Így 1–1 állt az eredményjelzőn 20 perc után.
A második játékrész sok tekintetben hasonlított az elsőhöz. Ismét Williams szerzett vezetést a Coronának. És jött az egyenlítés is, Orbán találatával használta ki első emberelőnyét a piros-fehér alakulat.
A játékrész második felében nagy nyomás alatt volt a vendégek kapuja, de a hazai lendületet megtörte Messikammen sérülése, ami miatt percekig állt a játék.
Az utolsó percben pedig ismét jött egy gól de annak nem örültek a gyergyói szurkolók. Williams lövése után kötött ki harmadszor a korong Rinne ketrecében.
Az utolsó húsz percben megvoltak a gyergyói lehetőségek az egyenlítésre, de semmi nem jött össze, és persze a brassóiak is eldönthették volna a meccset már korábban mint az utolsó perc, amikor Valchar vette be az üres kaput.
Ezzel pedig a címvédő vitte el a pontokat.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!