Magyarországon születtek, de a családjuk Erdélyből származik, és ennek köszönhetően romániai állampolgárként, azaz nem légiósként szerepelhetnek – írja a Gyergyói Hoki Klub Facebook-oldalán megjelent bejelentés.
A székesfehérvári születésű jégkorongozók közül Péter a felnőtt magyar jégkorong válogatottal Divizió I/A világbajnokságon is szerepelt, és Gergő is végigjárta az ifjúsági korosztályú válogatottakat, de megszerezve a romániai állampolgárságot, hazainak számítanak.
Vincze Péter az elmúlt szezonban az UTE húzóemberének számított és egyik legeredményesebb játékosa volt a liláknak, 34 alapszakasz meccsen 31 egységgel, amihez a rájátszás öt meccsén még hármat hozzátett. Előzőleg a Fehérvár keretében öt szezont lehúzott az EBEL-ben, Miskolccal pedig 25 meccset a szlovákiai extraligában is.
A 26 éves, 180 cm magas, jobbkezes csatár az Erste Ligában 137 meccsen 114 ponttal segítette eddigi csapatait – összegzi a GYHK közleménye.
A kisebb testvér, Gergő 22 éves, 175 cm magas és szintén jobbkezes csatár. Ő még a karrierje elején tart, szülővárosuk, Székesfehérvár utánpótlásában nőtt fel, és a Titánoknál mutatkozott be a felnőttek között, ahol 18 éves kora óta szerepel.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!