Mint írják, a Vasas 3–2-re vezetett, amikor Versteeg a támadó kék vonalról rálőtte a korongot a kapura, amelybe azonban közvetlenül a kapu előterében Hodgman a levegőben beleért, az oldalsó kapuvasra juttatva azt, majd a kapuvasról kipattanó korongot második szándékból a kapuba juttatta. Az alapvonali játékvezető ekkor gólt ítélt. A játékvezető videóelemzést rendelt el, és végül az FTC-Telekom által szerzett gólt érvénytelenítette, magas botra hivatkozva.
Ugyanakkor a ferencvárosi játékos nem a magas bottal történő korongérintés közvetlen eredményeként szerezte a gólt, hanem második szándékból, a korong kapuvasról történő kipattanását követően, ami megkérdőjelezi a szabály alkalmazhatóságát. A Versenyiroda álláspontja szerint ugyanis a szabálypont alkalmazhatósága kizárólag a korong kapuba jutását megelőző utolsó korongérintésre értelmezhető, azt megelőző korongérintések a videó gólbíró rendszer igénybevételével nem vizsgálható.
A Versenyiroda a szabályzatok és a videófelvételek megvizsgálása, valamint a klubok képviselőinek, a játékvezetői ellenőrnek és a referee in chief-nek a nyilatkozata alapján úgy döntött,
hogy a játékvezetők olyan döntést hoztak, amelyet a szabályzatok szerint nem hozhattak volna, így játékvezetői műhiba valós.
A Versenyiroda a mérkőzés újrajátszását rendeli el. A döntés ellen fellebbezni lehet. Az új időpontot a határozat jogerőre emelkedését követően a csapatokkal történő egyeztetés alapján a Versenyiroda jelöli ki.
Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.
Különleges eseménynek adott otthont hétfőn a marosvásárhelyi Kultúrpalota: itt tartották a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László életét, valamint pályafutását feldolgozó dokumentumfilm díszbemutatóját.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!