A Sportklub csapatában igazolt pozitív koronavírusos esetek és az annak következtében hozott járványügyi intézkedések nyomán az együttes a most következő hétvégén sem tud még a szükséges 13+1 fővel kiállni – áll a közleményben.
Így a csíkszeredaiaknak elmarad a a MAC HKB Újbuda ellen szombatra, az Opten Vasas HC ellen jövő hétfőre és az UTE ellen jövő szerdára tervezett mérkőzése, ezeket későbbi időpontban pótolják.
Az említett mérkőzések kiesése miatt a csapatok programjának optimalizálása érdekében változik a versenynaptár – írják az ersteliga.hu-n.
Ennek megfelelően a Gyergyói HK–UTE találkozót egy nappal korábban, november 29-én, vasárnap rendezik, míg a Brassói Corona és az újpestiek mérkőzése szombat helyett november 30-án, hétfőn lesz. Az eredeti időpontban, szombaton rendezik a GYHK–Vasas meccset, míg Brassóval vasárnap találkozik a budapesti csapat.
Mivel a MAC HKB egy héttel később utazik az erdélyi túrára, előrehozták a Dunaújvárosi Acélbikák elleni idegenbeli meccset, ezt november 29-én, vasárnap délután 5 órától tartják meg.
A DEAC és a MAC HKB Újbuda erdélyi mérkőzéseinek időpontjai a Sportklub visszatérésének függvényében kerülnek majd véglegesítésre.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!