A címvédő Csíkszeredai Sportklub a hatodik helyen zárta az alapszakaszt a jégkorong Erste Ligában, és most a február 18-án kezdődő rájátszásra, a negyeddöntőre készül.
A székelyföldi együttes edzéseit a szezon elején Hozó Levente és Tódor Krisztián edzők vezették, majd november végétől január közepéig kanadai Tom Coolen volt a vezetőedző. Ezt követően újra a Hozó–Tódor kettős irányította a kék-fehéreket.
Február 7-én a Sportklub vezetősége még nem tudott semmit az új edző érkezéséről, éjszaka azonban felgyorsultak az események, és szerdán délelőtt bejelentették az új szakembert.
„Kedves szurkolók, támogatók! A rájátszás itt a nyakunkon. Új szakasz, új fejezet kezdődik, a lényeg. Örömmel jelentjük, hogy sikerült egyezségre jutnunk Jeff Paullal, aki a mai naptól a Sportklub új vezetőedzője.
Egyúttal azt is közöljük, hogy Jakov Szeleznyovval, közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Köszönjük amit a klubért tett, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban” – olvasható a közleményében.
A 44 éves kanadai Jeff Paul játékosként az AHL-ben játszott, majd 2006 és 2009 között a német élvonalban a Füchse Duisburg, illetve az olasz Fassa játékosa volt. Ezt követően előbb Londonban volt edző, majd a Florida Panthers játékosügynöke, a 2021–2022-es szezonban pedig a cseh Rytíři Kladno csapatának vezetőedzői tisztségét töltötte be.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!