Hirdetés

Tom Coolen: szükségünk volt a kapusunk bravúrjaira

Küzdelmes, kiegyenlített mérkőzést játszottak
Fotó: Soós Attila

Mindkét edző elégedetten nyilatkozott a FEHA19 – Csíkszeredai Sportklub mérkőzés után. A hazaiak trénere szerint jó úton járnak, Tom Coolen szerint a hosszabbításos győzelem egyik kulcsát Szamankov nagy védései jelentették.

Tom Coolen (Sportklub): „Nehéz mérkőzés volt, Fehérvár kemény ellenfél volt. A győzelem egyik kulcsa a kapusunk nagy védései voltak, szükségünk volt a bravúrokra.

Kemény munkával megtaláltuk a sikerhez vezető utat, ami néha hiányzott az elmúlt mérkőzéseken.

Gólt tudtunk szerezni, amikor szükségünk volt rá, nagyon fontos a harmadik harmad első cseréjében szerzett gólunk. A továbbiakra ez némi nyugodtságot adott, megvoltak a lehetőségeink, hogy további gólokat szerezzünk. Aztán a hosszabbításban sikerült betalálnunk. Boldog vagyok ezzel a győzelemmel, de jár az elismerés a Fehérvárnak és az ellenfél edzői stábjának is, remek munkát végeztek ma este”.

Hirdetés

{K1}

Anatoli Bogdanov (FEHA19): „Összességében tetszett a mérkőzés, jó találkozó volt. Apróságok döntöttek a két csapat között, nem feltétlenül a taktika vagy a technika döntött, hanem hogy ki tudott jókor jó helyen lenni. Jó munkát végeztünk ma. Jó néhány gólszerzési lehetőségünk volt, de egész szezonban nehezen találjuk az utat a hálóba.

Az ellenfél kapusa kiválóan védett, gratulálok a Csíkszeredának, nem lehetett könnyű számukra ez a mérkőzés, de tapasztalt csapatként megtalálták a módját hogyan nyerjék meg a találkozót.

Egyre közelebb kerülünk, jó úton járunk, rászolgáltunk a pontra”.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
34
23
2
2
7
145-89
75
2
Budapest JAHC BJAHC
33
22
3
1
7
148-81
73
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
34
18
4
2
10
113-90
64
4
Brassói Corona Brassó
34
17
4
2
11
112-95
61
5
FTC-Telekom FTC
33
16
2
2
13
108-99
54
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
34
11
6
5
12
118-118
50
7
Debreceni EAC DEAC
34
15
1
3
15
116-120
50
8
Újpesti TE UTE
34
9
2
4
19
106-128
35
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
33
6
2
3
22
90-157
25
10
Fehérvár HA19 FEHA19
31
3
1
3
24
68-147
14
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Miklós Ervin: új fejezet kezdődik a Háromszéki Ágyúsok történetében

Óriási lehetőség előtt áll a Háromszéki Ágyúsok jégkorongcsapata, amely a 2026–2027-es idénytől negyedik erdélyi együttesként csatlakozhat az Erste Ligához. Mit jelent ez a lépés a 2021-ben alakult klub életében – Miklós Ervin klubelnököt kérdeztük.

Három évvel hosszabbított a finn hátvéd a Gyergyói HK-val

Szezon közben is zajlik a csapatépítés a GYHK-nál, további három szezonra szóló szerződést kötöttek Konsta Mesikammennel, így a 30 éves finn hátvéd a következő idényekben is a piros-fehérek játékosa marad.

Negyven nap szünet az Erste Ligában, GyHK–Sportklub párharc lesz az elődöntőért

Befejeződött a jégkorong Erste Liga alapszakasza. A rájátszás márciusban kezdődik, amikor az élen végzett Brassói Corona a fehérvári farmcsapattal, a Gyergyói HK pedig a Csíkszeredai Sportklubbal mérkőzik majd a legjobb négy közé jutásért.

Sokáig szoros volt, aztán a GYHK pillanatok alatt eldöntötte a Corona elleni rangadót

Hét gólt lőtt a Gyergyói Hoki Klub a Brassói Coronának a jégkorong Erste Liga alapszakaszának zárómérkőzésén. A piros-fehérektől Gerads mesterhármast szerzett.

A GYHK még keresi a formáját, a Corona nem esett szét, a Sportklub újra visszakapaszkodott

Küzdelmes győzelmek, látványos fordulatok és csalódottság jellemezték a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapját: a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona ismét nyerni tudott, míg a Csíkszeredai Sportklub szétlövésben maradt alul.

A legvégén egyenlített, szétlövésekkel kapott ki a Sportklub

Szétlövést követően maradt alul vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Liga alapszakaszában a Budapesti Jégkorong Akadémia HC ellen. A hazaiak végig futottak az eredmény után, kapusuk bravúrjai tartották meccsben a csapatot.

Fordulatos hazai sikerrel megnyerte az alapszakaszt a Brassói Corona

Látványos, fordulatokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Brassói Corona és a DEAC a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk alattiak 6–4-es győzelme egyben azt is jelentette, hogy bebiztosították első helyüket az alapszakaszban.

Emberhátrányos találatokat szerzett, legyűrte a FEHA19 csapatát a GYHK

Három emberhátrányos gólt láthatott a Remete Ice Aréna közönsége, köztük egy ritka potyát is. A GYHK megszenvedett a győzelemért, végül 4–2-re verte a FEHA19 csapatát vasárnap este a jégkorong Erste Ligában.

Pontatlan Sportklub, hiányérzet a GYHK-nál, magabiztosság Brassóban

Kihagyott emberelőnyök, önkritika és hátrányból való visszakapaszkodás jellemezte az Erste Liga legutóbbi játéknapját. Csíkszeredában elégedetlenség, Gyergyóban hiányérzet, Brassóban pedig higgadt magabiztosság.

Korai sokk után simán elverte budapesti ellenfelét a Brassói Corona

Gyorsan hátrányba került, de még az első harmadban egyenlíteni tudott, később pedig fokozatosan felőrölte budapesti ellenfelét a Brassói Corona, amely magabiztos győzelmet aratott péntek este a jégkorong Erste Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!