Habár ezúttal is nagy harc volt a jégen, a gyergyói részről közel sem volt akkora, mint amit szerdán produkáltunk – kezdte értékelőjét Szilassy Zoltán. „Nagyon rosszul kezdtünk, meg is jött az ellenfél első gólja, ami idő kérdése volt, mert kényelmesen jégkorongoztunk, lehet, hogy a szerdaiak tudatában. Az ellenfél nyilván fölpaprikázva jött ki.
A második harmadban megérkeztünk mi is, és megvoltak a lehetőségeink, hogy egyenlítsünk vagy akár vezetést szerezzünk. Ezen az élességen kell változtatni, és visszatenni abba az irányba, ahogy ez működött. Ez csak mentális kérdés, egyéni felelősség kérdése és ezt meg is kell oldani.
– mondta Szilassy.
A piros-fehérek vezetőedzője szerint, azért, amiért elutazott a GYHK, azt sikerült elérni, azaz elvették a pályaelőnyt. „Ez akkor lesz nagyon értékes, ha otthon is eredményesek leszünk. Biztos, hogy jobban fogunk kezdeni a saját pályánkon teltház előtt. Kicsit azért fáj a szívem, hogy rosszul kezdtünk,
Ezért kellene, hogy 60 percen keresztül jól menjünk egy ilyen rájátszásmeccsen, egyrészt miattuk, másrészt, hogy egy ilyen jó csapatnak ne adjunk egyharmadnyi előnyt. Karakterünket mutatja, hogy kockáztattunk, bejött. Majdnem sikerült, de az első harmadunk sajnos a meccsbe került.”
Fodor Szabolcs, az FTC- Telekom vezetőedzője: „Nagyon jó rájátszásmérkőzés volt, sok nézővel, ami ennek a sava-borsa. Nagyon örülünk, hogy ilyen biztatást kaptunk, ez nagyon sokat számít. Kemény, férfias játék volt, így kell kinéznie a rájátszás hokinak. De természetesen szerények maradunk, és ugyanúgy, mint az első mecset ezt is minél hamarabb elfelejtjük. Készülünk a következőre, hogy azon is nagyon keményen dolgozzunk.”
A következő két mérkőzésnek Gyergyószentmiklós ad otthont vasárnap és hétfőn, egyaránt 18.30-tól.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!