Hirdetés

Potyogtak a gólok Székesfehérváron, behúzta a három pontot a GYHK

Mindkét kapu előtt adódtak helyzetek
Fotó: Beke Zsombor/Feha19

2023. január 23., 22:07

A FEHA19 vendégeként zárta utolsó idei alapszakasz-túráját a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Ligában. Most is záporoztak a gólok, mint ahogy a két csapat korábbi két mérkőzésén, de teljesen más elosztásban. A GYHK csak eggyel lőtt többet, mint a házigazda.

2023. január 23., 22:07

Azt lehet mondani, hogy gyakorlatilag 1–1-el kezdődött a mérkőzés. A harmadik perc kezdetén DiDiomete szerzett vezetést (hazai edző videózást kért, de érvényes volt a találat), és rögtön utána Ambrus egy villámgyors akcióból ki is egyenlített.

Nem volt egy látványos meccs, inkább a FEHA19 próbált támadni, de a GYHK védelme különösebb nehézség nélkül útját állta ezeknek.

Hirdetés

Aztán Tódor adott nagyszerű passzt Orbánnak, aki visszahozta a gyergyói előnyt. Az utolsó percben Sárpátki és Imre is a büntetőpadra került. Ezt pedig a szünet után gyorsan ki is használta a házigazda.

•  Fotó: Beke Zsombor/Feha19 Galéria

Fotó: Beke Zsombor/Feha19

Ezután Sylvestre és Vincze Péter góljai révén két góllal elhúzott a piros-fehér társaság, de egy védelmi figyelmetlenség és egy takarásból leadott bomba 4–4-re alakította az állást. Nem maradt így, Imre korongszerzése és szólója hozta el az ötödik gyergyói találatot. A hatodik is jött a záró játékrész elején, de itt sem nyugodhattak meg a vendégek, nagy sebességgel rohamoztak a fehérvári fiatalok. Igazi gólhelyzet kevesebb volt, de fennállt a veszély, hogy még lesz fordulat.

Mokszancev szépített is, de az egyenlítést már nem tudta összehozni a házigazda. Így a GYHK behúzta a három pontot.

Jégkorong Erste Liga alapszakasz
FEHA19–Gyergyói Hoki Klub 5–6 (1–2, 3–3, 1–1)
Gólszerzők: Ambrus Csongor (3.), Eriks Zohovs (21.), Rétfalvi Kristóf (36.), Roman Racsinszki (39.), Alekszander Mokszancev (50.) illetve Devin DiDiomete (3.), Brance Orbán (17.), Sébastien Sylvestre (28 ), Vincze Péter (32., 43.), Imre Patrik (40.)
Kapura lövések: 36–31
Kiállítás percek: 2–12

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
34
23
2
2
7
145-89
75
2
Budapest JAHC BJAHC
33
22
3
1
7
148-81
73
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
34
18
4
2
10
113-90
64
4
Brassói Corona Brassó
34
17
4
2
11
112-95
61
5
FTC-Telekom FTC
33
16
2
2
13
108-99
54
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
34
11
6
5
12
118-118
50
7
Debreceni EAC DEAC
34
15
1
3
15
116-120
50
8
Újpesti TE UTE
34
9
2
4
19
106-128
35
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
33
6
2
3
22
90-157
25
10
Fehérvár HA19 FEHA19
31
3
1
3
24
68-147
14
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!