HIRDETÉS

Nehezen, de legyőzte a Brassói Corona az Acélbikákat

A DAB keményen ellenállt Brassóban, pontot viszont nem tudott szerezni
Fotó: Brassói Corona

Bár a házigazda Brassói Corona sokkal többet lőtt kapura, mint ellenfele, a házigazda erdélyi együttes csak 3–2-re tudta legyőzni csütörtökön este a sereghajtót a jégkorong Erste Ligában.

Az első két játékrészben kétszer is két góllal (2–0 és 3–1) vezetett a Corona, a seregható dunaújvárosi alakulat azonban mindig szépíteni tudott. A harmadik játékrész elején 3–2-re módosult az állás, és ez – a sok kiállítást és megszakítást hozó harmadik harmadban – végig megmaradt.

A vendégek az utolsó percekben kapuslehozatallal is próbálkoztak, de az egyenlítés nem sikerült.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

Az mérkőzés elején mutatott játék alapján a Brassó győzelme megérdemelt, a vendégek pedig küzdeni akarásukkal és Tóth Károly kapus 94%-os védési hatékonyságával tűntek ki.

Jótékonysági célokat is szolgált a brassói találkozó: az első brassói gólnál jégre dobott plüssjátékokat a szegényebb sorsú, rászoruló gyermekeknek ajándékozzák.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–Dunaújvárosi Acélbikák 3–2 (2–0, 1–1, 0–1).
Gólszerzők: Sebastien Piche (3.), Albert Zagidullin (8.) és Philippe Cornet (29.), illetve Santeri Sillanpää (27.) és Elliot Lorraiene (43.).
Kapura lövések: 50–28.
Büntetőpercek: 16–10.
Játékvezetők: Sikó Szilárd Levente és Rédai Botond, illetve Flaviu Chinde és Borsos Barna.

Brassói Corona: Alex Dubeau, Patrik Polc (kapusok) – Sébastien Piché, Owen Williams, Radim Valchař, Philppe Cornet, Jared van Wormer (első sor); Pavlo Boriszenko, Ryan Lowney, Kóger Dániel, Judd Blackwater, Sullivan Sills (második sor); Bors Huba, Adam Holwell, Szabó-Pál Krisztián, Gajdó Balázs, Albert Zagidullin (harmadik sor); Kovács Előd, Rokaly Boldizsár Richárd, Kovács Mátyás (negyedik sor). Vezetőedző: Dave MacQueen.
Dunaújvárosi Acélbikák: Tóth Károly Balázs, Kovács Dávid Márk (kapusok) – Pauls Svars, Henry Maarnela, Szalma Zsolt, Nemes Benjámin, Vlastimil Dostálek (első sor); Léránt René, Ivan Sziszak, Oliver Ödman Hadzinikolic, Niki Koskinen, Santeri Sillanpää (második sor); Marosi Máté, Niki Blomberg, Elias Elomaa, Elliot Lorraine, Somogyi Balázs (harmadik sor); Valerij Raszkin, Pavlo Atamancsuk, Szabó Csaba, Károly Róbert Nikolasz, Strenk Olivér. Vezetőedző: Niko Eronen.

A brassói meccset követően a Dunaújvárosi Acélbikák csapata visszautazik szálláshelyére, Gyergyószentmiklósra, ahol pénteken este a Gyergyói HK ellen lép majd jégre. A dunaújvárosiak december 10-én Csíkszeredában vendégszerepelnek. Szintén december 10-én, vasárnap rendezik a Brassói Corona–Gyergyói HK rangadót is.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
18
12
2
1
3
82-46
41
2
Budapest JAHC BJAHC
20
9
3
4
4
78-60
37
3
Újpesti TE UTE
20
10
2
1
7
64-56
35
4
Gyergyói Hoki Klub GYHK
21
9
3
1
8
74-66
34
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
20
8
3
3
6
64-60
33
6
Brassói Corona Brassó
20
10
1
0
9
64-64
32
7
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
21
7
1
5
8
79-88
25
8
Debreceni EAC DEAC
21
5
3
2
11
56-76
23
9
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
20
4
4
2
10
44-68
22
10
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
23
6
0
3
14
61-82
21
Csíkszeredai Sportklub:

*A Sportklubtól 3 pont levonva

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Fájdalmas pontlevonás, sokba került a banális hiba a Sepsi OSK-nak

Komoly árat fizetett a Sepsi OSK a Chindia elleni mérkőzésen elkövetett hiba miatt: a háromszéki klub a második félidőben pályára küldte Giovani Ghimfușt, aki nem szerepelt a hivatalos meccslapon. A zöld asztalnál a három pontot ellenlábasának ítélték.

Diószegi és Burcă: nincs mese, tarolni kell, mert nem tartozunk a döntéshozók kedvencei közé

Rendkívül elégedetlenek a Sepsi OSK-nál a fegyelmi bizottság szerdai döntésével, amely átírta az augusztus 3-ai nyitókörben lejátszott Chindia Targoviste–Sepsi OSK mérkőzés 1–1-es végeredményét 3–0-ra. Diószegi Lászlót és Ovidiu Burcă-t kérdeztük.

Székelyhon

Magyar nevű, Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza az éjszaka Romániába

Nemzetközileg körözött, úgynevezett Most Wanted-listán szereplő elítéltet hoztak haza Romániába az éjszaka folyamán Nagy Britanniából. A magyar nevű, Beszterce-Naszód megyei férfit gyermekkereskedelem és kerítés vádjában hat év börtönbüntetésre ítélték.

`
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Egyenlíteni még sikerült, a vereséget nem tudta elkerülni a Csíkszeredai Sportklub

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új idényét a Csíkszeredai Sportklub: hiába uralta a mérkőzést, a FEHA19 jobban használta ki helyzeteit, és 3–2-re diadalmaskodott a Vákár Lajos Műjégpályán.

Erődemonstrációval indította a szezont a Gyergyói Hoki Klub

A vártnál is simábban nyerte meg az Erste Liga szezonnyitóját a címvédő Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Arénában egy parádés második harmad döntötte el végleg a találkozót: a piros-fehérek 6–1-re ütötték ki a Budapest Jégkorong Akadémiát.

Szétesett a hajrára a Brassói Corona

Vereséggel kezdte a jégkorong Erste Liga új szezonját a Brassói Corona, pénteken este hazai közönség előtt a hajrában maradt alul az Újpesttel szemben.

A legtöbb gárda jelentősen átalakult – bedobják a korongot az Erste Ligában

Kilenc csapat vág neki péntek este a jégkorong Erste Liga új szezonjának. A nyári átigazolási időszakban a DAB és a Csíkszeredai Sportklub alakította át legnagyobb mértékben a keretét, míg a Gyergyói HK szinte változatlan felállásban készül a címvédésre.

Korábban lesz Csíkszeredában a hokimeccs, hogy mindenki elérjen az FK–FCSB találkozóra

Ritkán fordul elő, hogy egy jégkorongmeccs kezdési időpontját a futballhoz igazítsák Csíkszeredában. Ezúttal a szurkolók kedvéért ez történt.

Adorján Attila: motivál, hogy a Sportklub ellen jól teljesítsek

Friss trófeával a zsebében várja többek között a Sportklub elleni hokirangadókat. A tavalyi Erste Liga idény legjobb kapusával, a csíkszeredai származású Adorján Attilával beszélgettünk, aki idéntől már a Brassói Corona hálóját őrzi.

Kanadai légióssal bővült a Csíkszeredai Sportklub támadósora

Kanadai játékos csatlakozik a Csíkszeredai Sportklub keretéhez: a 32 éves csatár, Reid Petryk az ECHL-ből, a Tulsa Oilers együttesétől érkezik a kék-fehérekhez.

Kevesebb légiós, több fiatal – hétvégén rajt az Erste Ligában

Megfiatalított keretekkel, kevés légióssal indul a jégkorong Erste Liga 2025–2026-os idénye. Az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően a Gyergyói HK, a Brassói Corona, valamint a BJAHC a legnagyobb favoritok, míg a Sportklub ismét meglepetést okozna.

Az utolsó simítások az Erste Liga csapatainál, véglegesítik kereteiket

Rövidesen indul a 2025–2026-os Erste Liga-idény, a kluboknál pedig lassan lezárul az átigazolási időszak. Egyre kevesebb a bejelentés, a hangsúly fokozatosan áttevődik a felkészülési mérkőzésekről a tétmeccsekre.

Új otthon, új kihívások – Szilassy Zoltán a Rusty Kupáról és a GYHK előtt álló szezonról

A Rusty Kupa döntője után Szilassy Zoltánnal beszélgettünk, aki kettős szerepben volt jelen: a nemzeti válogatott másodedzőjeként, valamint a Gyergyói Hoki Klub sportigazgatójaként értékelte az eseményt és vázolta a klub előtt álló idény kihívásait.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!