Telt ház előtt, fergeteges hangulatban kezdődött el kedden késő délután a budapesti Tüskecsarnokban a jégkorong Erste Liga döntőjének harmadik mérkőzése, a helyszínen mindkét csapatot népes szurkolótábor biztatta. A meccsre kiutazott csíkszeredai Lokálpatrióták szurkolói csoportja is.
Hiányosan állt fel mindkét csapat, a hazaiaknál nem lépett jégre a háromfordulós eltiltását töltő Nagy Gergő, a vendégeknél pedig a sérült Salló Alpár és az egy fordulóra eltiltott Becze Tihamér.
Jó színvonalú, iramos hokit, kiegyenlített játékot hozott az első játékrész, amelyben mindkét együttes kihasznált egy-egy emberelőnyt: előbb a hazai lőttek gólt egy kapu előtti kavarodás végén Kóger révén (1–0), majd Kuljas bombalövése kötött ki a Fradi kapujában (1–1).
Két csíki góllal kezdődött a második játékrész, a 25. percben, négy a négy elleni játékban Gecse távoli lövése akadt be a takart fradis kapus mellett a felső sarokba (1–2), majd egy perccel később Stach tört be a hazaiak védekező harmadába, kapura lőtt, majd a kipattanót ugyanő fonákkal a hálóba ütötte (1–3). Következett egy kényszerszünet, a 29. percben egy ütközésnél összetörött az egyik palánk melletti plexi, és ennek kicserélésé jó tíz percet vett igénybe.
A második szünetig a Sportklub kivédekezett két emberhátrányt, a Fradi pedig egyet, két harmad után kétgólos székelyföldi előnyt mutatott az eredményjelző.
Csíki góllal kezdődött a harmadik játékrész is, a 43. percben kettős emberelőnyben Kuljas újabb bombalövést zúdított Arany Gergely kapujába (1–4). A hátramaradt percekben sok volt a kiállítás,
a hajrában rohamozott a Fradi, nagyon sokat lőtt kapura, de Adorján Attila, a csíkiak kapusa kiválóan védett.
Az utolsó percekben mindkét csapat szerre időt kért, a Fradi kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. 81 másodperccel a vége előtt Láday kapuelmozdításáért büntetőlövést ítéltek a Ferencváros javára, de Adorján kivédte Tamminen próbálkozását. Az utolsó percben Reisz üres kapus góllal beállította az 5–1-es végeredményt.
A Sportklub kiváló helyzetkihasználásának, illetve Adorján Attila kapus remek teljesítményének köszönheti magabiztos győzelmét.
Nem volt sportszerű, hogy a mérkőzés után, amikor a vendégszurkolók a székely himnuszt énekelték, a szervezők hangosan „felejtették” a zenét...
Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője: „Egy döntőt ha valaki meg akar nyerni, akkor 60 percig kell jól játszani. Azt gondolom, hogy ma nem játszottunk 60 percig jól, és nem küzdöttünk a tudásunknak megfelelően 60 percig. Sokkal több kell ahhoz, hogy megverjünk egy olyan csapatot, aki KHL-es sztárokkal van tele és ilyen minőségű légiósaik vannak. Sokkal keményebben kell dolgozni, hogy ha keresni szeretnénk valamit, sokkal többet kell korcsolyázni és minden egyes cserébe többet kell beleadni. Szívvel játszani, jobban küzdeni és ezt 60 percig kell csinálni, nincs mese. Holnapra ennek meg kell találnunk az útját”.
Rico Rossi, a Sportklub vezetőedzője: „Nagyon tetszett a mai mérkőzés, nagyon kevés lehetőséget hagytunk az ellenfélnek arra, hogy gólhelyzetet alakítson ki, jól védekeztünk. Minden sorban mind az öt játékosunk remekül együtt dolgozott, jól mozogtak, de azt gondolom, hogy ebben is rejlik a kulcsa a sikernek. Mindenkinek el kell végeznie a dolgát, ha kell, védekezésben, ha kell, támadásban, ezt ma egységesen hajtottuk végre. Szerettünk volna a kapu előtt nagy forgalmat generálni, mert nagyon jó kapussal kellett szembenéznünk, ez a taktikánk része volt.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!