Hétfőn este is az egy nappal korábban szerepelt kapusok kezdték a brassói mérkőzést, a házigazdáknál a kanadai Rylan Toth, a vendégeknél pedig Adorján Attila. A brassói alakulat összetétele nem változott a negyeddöntő első összecsapásához képest, a csíkiaknál viszont a védelemben Salló Alpár helyett Ferencz-Csibi Róbert lépett jégre. A vendégek szakvezetése ezúttal sem számíthatott a sérüléssel küszködő Részegh Tamásra és Rokaly Szilárdra.
Csíki drukkerek szurkolásától volt hangos hétfőn este is a brassói jégcsarnok, ahol a Sportklub nagyon jól védekezett az első húsz percben, támadásban pedig 11 kapura lövésből két gólt szerzett: előbb Péter Balázs értekesítette közelről a Milan Codytól kapott remek passzt (0–1), majd Ferencz-Csíbi Róbert lőtt nagyon szép gólt távolról a felső hosszúba (0–2).
A második játékrészben is folytatta eredményes játékát a vendég Sportklub, s bár a Brassó támadott többet, a csíkiak újabb két gólt lőttek: a 32. percben Péter Balázs vitte kapuig a korongot, lövését kiütötte ugyan Rylan Toth, a brassói kapus, a kipattanót azonban Sofron István a hálóba kotorta (0–3), majd a 36. percben egy szép akció végén David Stach közelről volt eredményes (0–4).
Lehetett volna 5–0 is a vendégek javára, de Ilja Krikunov lövése a kapuvasról pattant vissza.
A második szünet előtti percekben szépített a Corona, egyik idegenlégiósuk, a magyar válogatott Kóger Dániel volt eredményes a kapu közeléből (1–4).
Nagy harcot hozott a harmadik játékrész, amelyben újra többet lőtt kapura a házigazda Corona,
de egyszer sem tudták legyőzni Adorján Attilát, a csíki kapust, aki 98.21%-os százalékos hatékonysággal teljesítette ezt a mérkőzést.
Az 54. percben egy látványos, Clarke Garrett és Láday Tamás közötti bunyó miatt állt a játék, a jelent után mindkét játékos hamarabb mehetett az öltözőbe.
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban a Brassói Corona és Sportklub összesítésre 1:1-re áll. A sorozat csütörtökön és pénteken (február 23–24.) a Vákár Lajos Műjégpályán folytatódik, mindkét nap 18.30-tól.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!