A tervezettnél egy héttel korábban, vasárnap este játszott egymással a jégkorong Erste Ligában az Opten Vasas HC és a Csíkszeredai Sportklub.
A csíkiaknak magyarországi kiszállásukon az elmúlt napokban MAC HKB Újbuda és a Fehérvári Titánok csapata ellen kellett volna jégre lépniük, de az ellenfeleknél történt megbetegedések, illetve a koronavírus okozta kellemetlenségek miatt mindkét találkozót elhalasztotta a liga vezetősége.
A székelyföldi csapat segítségére a Vasas sietett, felajánlotta, hogy vasárnap rendezzék meg a két együttes idei első összecsapását.
Végig a Sportklub szurkolók buzdításától volt hangos vasárnap késő este a budapesti Tüskecsarnok, ahol a csíkiaknak nagyon meg kellett küzdeniük a három pontért. A gól nélküli első harmadot követően a második játékrész első felében egymást követően kétszer is betaláltak a székelyföldiek.
Ezt követően a Vasas is lőtt egy gólt, de a játékvezetők visszanézték az esetet, és érvénytelenítették a találatot. Az utolsó játékrész elején szépített a Vasas, a Sportklub pedig sebességet váltott,
és az utolsó nyolc percben egymást követően még háromszor talált be, de a Vasas is lőtt még egy gólt.
A Sportklubnak ez volt a második mérkőzése a 2020–2021-es jégkorong Erste Ligában. Egy korábbi mérkőzésen, hosszabbítás és büntetőlövések után a kék-fehérek 7–6-os vereséget szenvedett a Ferencvárostól.
A további program (október 6–11.):
Kedden: 19 órától Újpest–Brassó, Opten Vasas–Gyergyói HK.
Szerdán: 19.30-tól Debrecen–Csíkszereda.
Pénteken: 19 órától Dunaújváros–Gyergyói HK, 19.30-tól Ferencváros–Brassó.
Szombaton: 15.15-től Újpest–Csíkszereda.
Vasárnap: 18 órától Dunaújváros–Brassó, 19-től MAC–Gyergyói HK.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!