HIRDETÉS

Kiválóan védekezett a Sportklub, Debrecenben is begyűjtötte a pontokat

Fontos meccset nyert a Sportklub és a harmadik helyen áll a táblázaton
Fotó: Pinti Attila

2022. december 02., 22:13

A Csíkszeredai Sportklub a mérkőzés első felében eredményesen játszott, a második felében pedig kiválóan védekezett, így 3–2-re győzött Debrecenben a jégkorong Erste Liga péntek esti mérkőzésén.

2022. december 02., 22:13

Jól kezdte a Csíkszeredai Sportklub a debreceni mérkőzést, az első játékrészben Részegh Tamás volt eredményes, majd a második harmad elején Rokaly Norbert és Sofron István is betalált, 25 perc után a vendégek hárommal vezettek, azonban a második szünetig a hazaiak szépítettek és feljöttek egy gólra (2–3).

Kettős emberelőnyben fejezte be a második játékrészt a vendég székelyföldi együttes, és ez átnyúlt a harmadik játékrészre, de Beczéék nem tudtak újabb gólt ütni. Az utolsó tíz percben kétszer is emberelőnybe került a hazai gárda, de az erdélyiek mind a négy percet bravúrral kivédekezték.

Másfél perccel a rendes játékidő előtt a hajdúságiak szakvezetése időt kért, majd – az egyenlítés reményében – Gönczi Lajos kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. A taktika nem jött be, így a Sportklub december eleji magyarországi túráján második mérkőzését is megnyerte, Dunaújváros után Debrecenben is megszerezte a három pontot.

A Sportklub vasárnap este Miskolcon, a Jegesmedvék otthonában zárja december eleji magyarországi túráját.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Debreceni EAC–Csíkszeredai Sportklub 2–3 (0–1, 2–2, 0–0).
Gólszerzők: Dominik Novotny (27.) és Mihalik András (29.), illetve Részegh Tamás (13.), Rokaly Norbert (23.) és Sofron István (24.).
Kapura lövések: 32–37.
Büntetőpercek: 8–6.
Játékvezetők: Juhász Gábor és Korbuly Gergely, illetve Balla Norbert és Fényi S. Barnabás.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizedik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
21
14
1
1
5
88-52
45
2
Budapest JAHC BJAHC
19
12
2
1
4
82-45
41
3
Brassói Corona Brassó
21
9
3
2
7
64-59
35
4
DVTK Jegesmedvék DVTK
19
9
3
1
6
62-52
34
5
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
21
8
3
4
6
70-66
34
6
Debreceni EAC DEAC
21
10
1
1
9
68-64
33
7
FTC-Telekom FTC
20
10
0
2
8
61-62
32
8
Újpesti TE UTE
21
5
2
2
12
65-80
21
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
20
5
2
2
11
59-81
21
10
Fehérvár HA19 FEHA19
21
2
1
2
16
41-99
10
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Köszönte szépen az ajándékokat, megvan az első idegenbeli diadala az FK Csíkszeredának

Pragmatikus játékkal, kihasználva ellenfele nagy megingásait az FK Csíkszereda szép győzelmet aratott a Nagyszebeni Hermannstadt FC otthonában a labdarúgó élvonal tizenharmadik fordulójának hétfői meccsén.

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

`
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Hiába a remek kezdés, a Corona fordított a Sportklub ellen

Izgalmas hokis rangadót vívott a közel telt házas Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona vasárnap este. A hazaiak jól kezdtek, de a brassóiak fordítottak, 5–2-re győztek, és elvitték a pontokat.

Három lövésből két gól – Ferencz-Csibi Róbert a hét játékosa az Erste Ligában

Egymás után másodszorra adja a hét játékosát a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, ezúttal a hétvégét kiváló mutatókkal záró Ferencz-Csibi Róbert érdemelte ki a címet.

Büntetőpárbajban gyűjtött újabb pontokat a Csíkszeredai Sportklub

Fordulatos, izgalmas mérkőzésen győzött szétlövés után a Sportklub a Debrecen ellen vasárnap este a jégkorong Erste Ligában. A hazaiak hiába vezettek 3–1-re, a hajrában egyenlített a DEAC, de végül Doležal büntetője döntött a kék-fehérek javára.

Kétgólos hátrányból fordított és gálázott a Brassói Corona

Újabb kiváló győzelmet aratott a Brassói Corona a jégkorong Erste Ligában, miután hazai környezetben kétgólos hátrányból fordított, és végül 6–2-re kiütötte a DVTK Jegesmedvék együttesét.

A vártnál jóval nehezebben gyűrte le az Acélbikákat a GYHK

Kilencgólos meccset játszott a Gyergyói Hoki Klub és a Dunaújvárosi Acélbikák. Eggyel többet szereztek a gyergyóiak így folytatják hibátlan győzelmi sorozatukat.

Ferencz-Csibi bombái is kellettek a Sportklub DAB elleni sikeréhez

A Csíkszeredai Sportklub a hátvéd Ferencz-Csibi Róbert két góljával és hatékony támadójátékkal győzte le 5–1-re a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Vákár Lajos Műjégpályán.

A sorminta folytatódik: ezúttal győzött a Brassói Corona

Úgy tűnik, továbbra is sormintát követ a Brassói Corona az Erste Liga idei kiírásában: a Cenk alatti együttes rendre egy meccset nyer, majd egyet veszít – ezúttal a győzelem volt soron, miután hazai pályán múlta felül a Debreceni EAC-ot.

A Jegesmedvék ellen sem botlott a GYHK

A nyolcadik mérkőzését is megnyerte a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga idei szezonjában, pénteken a DVTK sem tudta megnehezíteni a dolgukat.

Orosz kapusa nélkül maradt a Csíkszeredai Sportklub

Sajtóértesülések szerint adminisztratív jellegű probléma nehezíti a Csíkszeredai Sportklub helyzetét: az elmúlt hetekben remek formában védő Nyikita Melnicsuk nem léphet jégre, mivel nem sikerült időben rendezni a vízumát.

A Sportklub kapusa lett a hét játékosa az Erste Ligában

A Csíkszeredai Sportklubhoz nyáron érkező kapus, az orosz Nyikita Melnyicsuk a hétvégén két meccsen 95,5%-os hatékonysággal védett, ezzel kiérdemelte a hét legjobbjának járó elismerést az Erste Ligában – adták hírül a liga hivatalos oldalán.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!