
Gyorsan vezetést szerzett a Sportklub az Erste Liga egyetlen csütörtöki mérkőzésén. Péter Balázs lopott korongot a semleges harmadban, szólója még kimaradt, de akciót követő Részegh botjáról bekerült a kapuba a játékszer. Négy perc múlva egyenlített a FEHA19, de az eredmény mégsem változott.
Egy gyors kontra végén Ambrus talált be, de a hazaiak reklamálása után Babic Vladimir és Csomortáni Zsolt játékvezetők videóztak és les címén érvénytelenítették a gólt.

A csíkiaknak volt több helyzete, de a vendégek gyors akcióiban mindig benne volt a gólveszély, például Zezelj szólójánál, de Melnicsuk és Adorján tették a dolgukat. 1–0 volt így a szünetben.
A második harmad a vendégek kapuvasával indult, ezután azonban 2–0 lett. Falustól vette el a korongot az egyik csíki játékos a kapu mögött egy palánkra lökés gyanús mozdulat után, és a beadásból Brown növelte a különbséget. A második játékrészben már nem változott az állás.

A harmadik harmad 6. percében azonban egy gólra felzárkózott a székesfehérvári együttes. Keceli-Mészáros passza Ambrus korcsolyájáról pattant vissza hozzá, aki így üresen találta maga előtt a kaput és nem hibázott. De ez a szoros állás nagyon keveset tartott, a Sportklub egy ellentámadásból Péter révén szerezte meg a harmadik gólját.
Az 53. percben viszont megint egyre csökkent a különbség, Dobost nem támadta senki egy emberelőnyös akcióban, és ő köszönte szépen, kilőtte a rövid felső sarkat. Sőt, mindjárt utána Csollák lőtt a kék vonalról, és a takarásból megküldött korong kikötött Adorján ketrecében. Ezzel 3–3 lett az állás, ami megmaradt a 60 perc leteltekor is.

A hosszabbítás 3. percében Péter hagyta el a korongot a saját harmadában, amire Nádor csapott le, és bevágta a negyedik fehérvári gólt, amivel a vendégek nyerték a meccset és vitték el a bónuszpontot. A Sportklub vasárnap a Brassói Coronát fogadja, míg a FEHA pénteken Brassóban, vasárnap Gyergyószentmiklóson szerepel.
A FEHA19 12 ponttal feljött a 8. helyre, megelőzve a Sportklubot, mindketten egy ponttal előzik a 10. helyezett Dunaújvárost.

| 2023. 11. 02. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 3-3 | 3-4 |
| 2023. 11. 03. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4-1 | |
| 2023. 11. 03. 19:00 | Újpesti TE UTE | Debreceni EAC DEAC | 2-2 | 3-2 |
| 2023. 11. 03. 19:30 | FTC-Telekom FTC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 3-2 | |
| 2023. 11. 03. 19:40 | Budapest JAHC BJAHC | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-3 | |
| 2023. 11. 05. 16:30 | FTC-Telekom FTC | Budapest JAHC BJAHC | 4-4 | 5-4 |
| 2023. 11. 05. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 4-2 | |
| 2023. 11. 05. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Brassói Corona Brassó | 5-3 | |
| 2023. 11. 05. 19:00 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Debreceni EAC DEAC | 3-2 | |
| 2023. 11. 05. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Újpesti TE UTE | 3-6 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Újpesti TE UTE | 12 | 8 | 2 | 1 | 1 | 44-23 | 29 |
2 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 14 | 8 | 2 | 1 | 3 | 56-37 | 29 |
3 | FTC-Telekom FTC | 10 | 6 | 2 | 0 | 2 | 50-31 | 22 |
4 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 13 | 6 | 1 | 1 | 5 | 39-37 | 21 |
5 | Brassói Corona Brassó | 14 | 6 | 1 | 0 | 7 | 43-47 | 20 |
6 | Budapest JAHC BJAHC | 13 | 4 | 2 | 3 | 4 | 48-44 | 19 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 15 | 3 | 1 | 4 | 7 | 52-70 | 15 |
8 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 13 | 4 | 0 | 2 | 7 | 36-44 | 14 |
9 | Debreceni EAC DEAC | 13 | 3 | 2 | 1 | 7 | 35-51 | 14 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 13 | 2 | 2 | 2 | 7 | 28-47 | 12 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!