Hirdetés

Két harmadnyi gyenge hoki pontvesztést jelentett a GYHK-nak

Az utolsó harmadban feljavult a GYHK játéka
Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

Nem lehet büszke a GYHK a Dunaújvárosban mutatott első 40 percre. A csapat csak az utolsó harmadban hokizott olyan szinten, ami a jégkorong Erste Liga listavezetőjéhez méltó. Háromgólos hátrányt sikerült ledolgoznia, de ez csak két pontra volt elég.

2023. január 20., 22:24

Jól indult a meccs a Gyergyói Hoki Klub számára, Sylvestre ugratta ki Orbánt, aki szólógóllal szerezte meg a vezetést. Ezt követően a gólpassz adója lehetett volna gólszerző, de nem tudta becsapni Kovácsot. A harmad közepén egy újvárosi kapuvas, és egy óriási GYHK helyzet emelte a nézők vérnyomását, majd utána szinte a semmiből megfordították az állást az Acélbikák.

Mihalik nem sokat ígérő lövése csorgott be Rinne mellett, majd rögtön utána Valtola vágott be egy kipattanót a megzavarodott védők között.

Hirdetés

Egygólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző 20 perc után. A második harmad sem jelentett sok örömet a gyergyói szurkolóknak. A GYHK csak fakó árnyéka volt önmagának. Két kiállítást szedtek össze az elején, majd két megengedhetetlen hibával két gólt ajándékoztak a hazaiaknak.

És akár több is lehetett volna a kapott gólok száma az érthetetlen hibák miatt.

Haaranen egy kavarodást még kihasznált, de így is két gól volt az előnye a Dunaújvárosnak.

•  Fotó: Acélbikák/Anda Fábián Galéria

Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

A harmadik harmadban kezdett jó csapathoz illően játszani Szilassy Zoltán legénysége és Sylvestre duplájával sikerült is egyenlíteni. Mentek előre a győztes gólért is a vendégek, parázs volt a meccs vége. Az utolsó percben bármelyik oldalra eldőlhetett volna a küzdelem, megvoltak a helyzetek mindkét csapat előtt, de maradt a 4–4.

Aztán a ráadásban Bodó gólja lezárta a mérkőzést. A GYHK-ra vasárnap jóval erősebb ellenfél vár, BJA otthonában lépnek pályára Orbánék.

A pénteki játéknap többi mérkőzésén a DVTK megszerezte mindhárom pontot az Újpest otthonában, míg a BJAHC 7–2-vel kiütötte a Brassói Coronát.

•  Fotó: Acélbikák/Anda Fábián Galéria

Fotó: Acélbikák/Anda Fábián

Erste Liga alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói Hoki Klub 4–5 h.u. (2–1, 2–1, 0–2, 0–1)
Gólszerzők: Jozef Mihalik (14.), Olli Valtola (14.), Ödman Hadzinikolic (31.), Erik Embrich (33 ) illetve Brance Orbán (2.), Matias Haaranen (34.), Sébastien Sylvestre (47., 51.), Chris Bodó (63.)
Kapura lövések: 33–41
Kiállítás percek: 6–6

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
34
23
2
2
7
145-89
75
2
Budapest JAHC BJAHC
33
22
3
1
7
148-81
73
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
34
18
4
2
10
113-90
64
4
Brassói Corona Brassó
34
17
4
2
11
112-95
61
5
FTC-Telekom FTC
33
16
2
2
13
108-99
54
6
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
34
11
6
5
12
118-118
50
7
Debreceni EAC DEAC
34
15
1
3
15
116-120
50
8
Újpesti TE UTE
34
9
2
4
19
106-128
35
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
33
6
2
3
22
90-157
25
10
Fehérvár HA19 FEHA19
31
3
1
3
24
68-147
14
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Távozik az FK Csíkszereda vezetőedzője

Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Győzelmek, tanulságok és kemény önkritika az Erste Liga legutóbbi játéknapja után (videókkal)

A Sportklub visszavágott az Újpestnek, az Ágyúsok és a Corona is nyert, míg a GYHK hosszabbításban kapott ki a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján. Az edzők főként a kemény munkát, a korongbiztonságot és a fegyelmezett játékot emelték ki.

Levin duplájával a Corona legyőzte a BJAHC-t

A Brassói Corona a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerezte meg első győzelmét a jégkorong Erste Liga új idényében. A hazaiak támadójátéka ezúttal is akadozott.

Egy gól nem volt elég a gyergyói sikerhez

Nagyon kiegyensúlyozott meccset vívott a Gyergyói Hoki Klub és a DVTK Jegesmedvék együttese a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az 1–1-es rendes játékidő után a vendégek szerezték meg az aranygólt.

Az Ágyúsok kiütötték az Acélbikákat

Hazai jégen is bemutatkozott a Háromszéki Ágyúsok a jégkorong Erste Ligában, akik a brassói bravúr után újabb győzelmet arattak csütörtökön este, ezúttal simán verték a Dunaújvárosi Acélbikákat.

Hazai pályán feledtette az újpesti fiaskót a Sportklub

Visszavágott az Újpestnek a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában, a kék-fehérek idei első hazai meccsükön magabiztos, támadó szellemű játékkal megérdemelten nyertek 5–2-re.

Az Ágyúsok történelmi találata is ott van az Erste Liga hét góljai összeállításában (videóval)

Kékvonalas bomba, fonákkal ütött és történelmi győztes találat – az Erste Ligánál összeállították a nyitóhétvége legszebb góljait.

A Sportklubnál szégyellik magukat, a gyergyóiak élesek voltak a kapu előtt

Egészen eltérő hangulatban értékeltek a székelyföldi csapatok vezetőedzői az Erste Liga vasárnapi játéknapja után. A Sportklub súlyos vereséget szenvedett Újpesten, míg a Gyergyói Hoki Klub Székesfehérváron szerezte meg első idénybeli győzelmét.

Megvan az első gyergyói siker az Erste Ligában

Túllépett a jégkorong Erste Liga nyitányán elszenvedett vereségen a Gyergyói Hoki Klub, egy nehézkesebb első harmad után magabiztosan verte a FEHA19 csapatát.

Gyorsan fordított, majd összeomlott a Sportklub Újpesten

Hiába fordított fél perc alatt a Csíkszeredai Sportklub, a folytatásban szétesett a védekezése, az Újpest pedig könyörtelenül kihasználta a hibákat és kiütéses győzelmet aratott a jégkorong Erste Ligában.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!