Hirdetés

Kanadai-olasz a GYHK-nál is: Devin DiDiomete piros-fehérbe öltözik

Devin DiDiomete a GYHK felszerelésében
Fotó: Szász Adorján/GYHK

2021. november 19., 15:06

A Gyergyói Hoki Klub új jégkorongozó érkezését jelentette be: a 33 éves balkezes csatár Devin DiDiomete a piros-fehérek hatodik légiós mezőnyjátékosa lesz.

2021. november 19., 15:06

Devin DiDiomete két éve az UTE csapatában játszott, tehát jól ismert számára az Erste Liga közege. A lilák egyik legeredményesebb játékosa volt, 39 alapszakasz- és 6 play-off meccsen összesen 42 pontot termelt.

Hirdetés

A ponterőssége mellett jellemző rá, hogy nem ijed meg a saját árnyékától, az ellenfelek játékosai kemény ütközésekre számíthatnak amikor vele találkoznak – olvasható a GYHK Facebook-oldalán közzétett bejelentésben

A kanadai-olasz csatár korábbi karrierje során 200 meccset játszott az AHL-ben, három szezont töltött a brit elitligában, megfordult a svéd és a szlovák élvonalban is. Mielőtt Újpestre szerződött, az Alpesi Ligában olaszországi csapatoknál szerepelt, ahol 128 mérkőzésen 106 pontot gyűjtött. A tavalyi szezont kihagyta, az ideit a dél-tiroli Meran (Merano) együttesénél kezdte, innen érkezik Gyergyószentmiklósra.

DiDiomete így fogalmazott a GYHK Facebook-oldalán: „Egyértelmű, hogy a Gyergyó egy tehetséges és jó támadó erővel rendelkező csapat. Talán még egy kis határozottság és fizikálisabb játék hiányzik.

Azért vagyok itt, hogy ezt biztosítsam, úgy, hogy közben minden csapattársam biztonságban érzi magát.

Készen állok, hogy bármilyen szerepkört betöltsek, amit az edző jónak lát nekem. Mindent megteszek, hogy elnyerjük a bajnoki címet Gyergyóban”.

A piros-fehérek keretéhez eddig öt légiós mezőnyjátékos tartozott, így a romániai bajnokikon és a kettős jelentőségű (a romániai bajnokságban és Erste Ligában is számító mérkőzéseken) nem használhatta ki a maximálisan megengedett hatos légiósszámot.

A GYHK szombaton a MAC HKB Újbuda csapatát fogadja, itt már jégre is léphet az új játékos.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A GYHK és a Corona magabiztosan, a Sportklub nehezebben nyert a romániai hokibajnokságban

A Gyergyói Hoki Klub idegenben, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona hazai jégen szerzett három pontot kedden este a romániai hokibajnokságban.

Nem volt kérdéses a Sapientia U23 sikere Galacon

Vasárnap Galacon vendégszerepelt a Sapientia U23 csapata a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. A mérkőzés egésze alatt érvényesíteni tudta akaratát a székelyföldi alakulat, így magabiztos győzelmet ünnepelt.

Molnár Zoltán vezérletével újra legyőzték a Steauát az Ágyúsok

Harmadszor is összecsapott az idei kiírásban az Ágyúsok és a Bukaresti Steaua, a háromszékiek pedig kedd este újabb magabiztos győzelmet arattak a fővárosiak felett.

Fiatalos kerettel, védhetetlen lövésekkel győzte le a GYHK a Sapientia együttesét

A kapusok nagyon jól dolgoztak, csak nagy, védhetetlen lövésekkel lehetett gólt szerezni a Gyergyói Hoki Klub–Sapientia U23 mérkőzésen. A piros-fehér együttes 4–1-re nyert kedden este a román jégkorong-bajnokságban.

A Gyergyói Hoki Klub leigazolta Szilassy Zoltán fiát

Újabb játékos szerződtetéséről adott tájékoztatást a Gyergyói Hoki Klub. Az új, fiatal csatár nem más mint Szilassy Levente, a csapat vezetőedzőjének és egyben a klub sportigazgatójának a fia.

Újabb szétlövés, a Steaua ellen már győztesen jött ki belőle a Sportklub

Az első októberi hétvégén a Sportklub egyik mérkőzése sem ért véget hatvan percnyi játék után. Vasárnap a kék-fehérek Steaua elleni vendégszereplése is hosszabbításba torkollott, de ezúttal szétlövésekben behúzták a győzelmet jelentő két pontot.

Gólfesztivál a végjátékban, az Ágyúsok legyűrték a Sapientia U23 együttesét

A Sapientia U23 kétgólos hátárnyból is visszakapaszkodott, de a Háromszéki Ágyúsok a hajrában lezárták a mérkőzést, megszerezve az értékes három pontot a romániai hokibajnokságban.

A második harmadban döntötte el a párharcot a Corona a GYHK ellen

Két góllal nyert a Brassói Corona a Gyergyói Hoki Klub ellen vasárnap kora este. A jégkorong Erste Ligában és a romániai bajnokságban is jegyzett mérkőzésen ennyivel jobb is volt a kék-sárga együttes.

Magabiztosan nyert a Sportklub, hengerelt a Fox Hockey

Elrajtolt a román női jégkorongbajnokság alapszakasza. Az első két játéknapon a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey húzta be a pontokat a Bukaresti Sportul Studențesc, illetve a Felcsíki Bomilact csapata ellen.

Rangadó volt a javából, szétlövésben dőlt el a GYHK és a Sportklub csatája

Olyan meccset játszott a Gyergyói Hoki Klub és Csíkszeredai Sportklub, hogy az sokáig emlékezetes marad. Büntetők után dőlt el a végig hatalmas, de sportszerű csata, két Erste Liga és romániai bajnoki pont maradt Gyergyóban, egyet vihettek haza a csíkiak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!