A múlt szezonban hadilábon álltak a gólszerzéssel a Gyergyói Hoki Klub játékosai, összesen 89-szer találtak be a 36 alapszakasz-mérkőzésen, amivel csupán a rájátszásról lemaradó Titánokat és Dunaújvárost tudták megelőzni.
Nyilván az eredményesség, gólképesség javítása a célja Brance Orbán szerződtetésének.
A 32 éves balkezes szélső a múlt szezonban az Erste Liga harmadik legeredményesebb játékosa volt, 41 mérkőzésen 57 pontot termelt.
Orbán a 2013-ban érkezett Európába, németországi és svédországi tapasztalatszerzés után Székesfehérváron kezdte magyarországi karrierjét, majd két EBEL-es szezon után az utóbbi négy idényét a MAC-nál töltötte.
A 2017–2018-as szezonban MOL Ligát nyert csapatnak egyik legfontosabb egyénisége volt, de a szlovákiai élvonalban töltött évek alatt is egyik fő erőssége volt a budapestieknek. A játékos nevéből is következtethető, hogy magyar felmenőkkel rendelkezik, megszerezte a magyar állampolgárságot és szerepet kapott a magyar válogatottban is. Gyergyószentmiklóson azonban légiósként szerepelhet.
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!