Hirdetés

Hosszabbított magyar válogatott csatárával a GYHK

Az Erste Liga előző szezonjában 50 ponttal segítette hozzá a GYHK csapatát a végső sikerhez
Fotó: Szász Adorján/GYHK

2023. június 05., 18:19

Vincze Péter a következő szezonban is az Erste Liga-győztes Gyergyói Hoki Klub csapatát erősíti – tette közzé a piros-fehérek hivatalos Facebook-oldala.

2023. június 05., 18:19

A Székesfehérváron nevelkedő, később az Újpestben játszó Vincze két éve érkezett Gyergyószentmiklósra, és mindkét eddigi szezonban kiemelkedően teljesített.

A klub története első trófeájának megszerzéséhez 39 ponttal segítette hozzá a GYHK csapatát az alapszakaszban, majd a rájátszásban még 11-et tett hozzá.

Hirdetés

A teljesítményével elérte, hogy bekerült a Magyarország jégkorong-válogatottjába és szerepelhetett a finnországi elit világbajnokságon, ahol egy gólpasszt szerzett.

Nevét beírta a magyar hoki történetébe azzal is, hogy az MVM Dome-ban ő lőtte az első magyar gólt a szlovének elleni felkészülési mérkőzésen.

A múlt szezon zárása óta Vincze Péter szerződéshosszabbítása az első amit bejelentett a GYHK a következő szezonra épülő csapatból.

Előzőleg Santeri Saari és Jyri Marttinen távozását közölték.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

`
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A keret ismét átalakul, a cél továbbra is a játékosfejlesztés a Sapientia U23-nál

A Sapientia U23 csapatánál minden nyáron újra kell építeni a keretet. Ez azonban nem jelent problémát, miután a működése alapvető célja, hogy a fiatal játékosokat felkészítse a profi jégkorongra. Idén hat jégkorongozó tudott szintet lépni.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Saját nevelésű fiatalok a légiósok helyén: kiderült, milyen kerettel indul a GYHK

Nyolc fiatal jégkorongozó kerül be az Erste Liga és romániai bajoki címvédő Gyergyói Hoki Klub csapatába, és hazai edzők dolgoznak mostantól a szakmai stábban. A piros-fehérek tavalyi keretéből és a szakemberek közül is rangos nevek távoztak.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Péter Balázs: Egyértelmű a cél, szeretnénk újra kupákat nyerni!

Másfél hónapja dolgozik együtt Antal István másodedző irányításával a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata. Az új szezonra való felkészülés során az elmúlt idényben a csapat legponterősebb játékosa, Péter Balázs válaszolt a Székely Sport kérdéseire.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Visszahozzák a rájátszást a romániai hokibajnokságba

Új lebonyolítási rendszerrel rajtol a 2026–2027-es romániai jégkorongszezon. Módosul a felnőtt bajnokság és a Román Kupa menetrendje, változnak az utánpótlás-sorozatok, miközben az ország újabb világbajnokság megrendezésére készül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!