Az első pillanattól nekiesett az ellenfélnek a piros-fehér együttes, szinte végig a Fradi kapuja előtt zajlott a játék. Orbánék volt, hogy percekig beszorították a vendégeket a harmadjukban, gól viszont nem esett, Arany mindent hárított.
Az első kiállítás az utolsó percben történt (előtte többször is elnézőek voltak a Fradival szemben a bírók), a GYHK került előnybe, a fór áthúzódott a második harmadra. Ez kimaradt és még további két emberelőny is, és az FTC is kihasználatlanul hagyott egyet. 0–0 felé tartott a második harmad is, de 15 másodperccel a szünet előtt Sylvestre bombájára már nem volt ellenszer. Megszerezte a vezetést a Gyergyó.
A harmadik játékrészben az eredménykényszer miatt mindent egy lapra feltéve támadott a Fradi, de Rinne a helyén volt. Úgy tűnt, verhetetlen ezen a napon. De amikor még csak 15 másodperc volt hátra, Betteridge lövése beakadt: 1–1.
Jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban a vendégek voltak szerencsések, Marva lövésével megnyerték a meccset, és így kettővel vezetnek a döntős párharcban.
Folytatás pénteken a Tüskecsarnokban.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!