A GYHK vezetőedzője, Szilassy szerint csapata rosszul kezdett, az első harmad és a második játékrész első fele nem volt az a szint, amit a meccs előtt célként kitűztek maguknak. „Ennek nagy ára volt számunkra. A mérkőzés közepétől kezdtünk keményebben korcsolyázni. Javultunk a védekezésben, támadásban, több lövésünk volt, és keményen dolgoztunk, hogy a második esélyeinket is sokkal jobban kihasználjuk. De ez későn történt, és ez volt az oka annak, hogy elvesztettük a meccset.
És természetesen szeretnénk megnyerni a pénteki meccset a fantasztikus szurkolóink előtt” – nyilatkozta Szilassy Zoltán.
„Elismerés a srácoknak. Úgy éreztem, hogy készen álltunk ma este, és belevetettük magunkat. Ma este a szezonunk volt a tét, és minden egyes srácnak minden elismerésem. Blokkoltuk a lövéseket. Azt hiszem a kulcs nyilvánvalóan az volt, hogy megszereztük a harmadik gólt, ami egy kis önbizalmat adott nekünk. De nem tudom elégszer elmondani, hogy milyen kitartóak voltak a srácok, hogy mennyire akartak valami jót elérni” – fogalmazott Dave MacQueen a Corona vezetőedzője.
Az Erste Liga elődöntőjében mindkét párharc 3:3-as döntetlenre áll, így mindent eldöntő párharcok következnek pénteken.
A Gyergyói HK–Brassói Corona csata 18.30-kor, míg a BJAHC–FTC találkozó 21 órakor kezdődik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!