Szilassy Zoltán, a Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerda esti meccsen kissé variáltak a támadásukon és ez sikeresnek bizonyult. „Ma sokkal jobbak voltunk a kapuralövések tekintetében.
Kedden az ellenfél jobb volt, ezt el kell fogadni, viszont a szerdai meccsen mi tettük jobban a dolgunkat. Nagyon gyorsan tanulunk, ami szuper. Ezt az eufóriát viszont nagyon gyorsan el kell felejteni, mert pénteken egy óriási csata lesz Brassóban” – szögezte le Szilassy.
Strenk Hunor, a Corona másodedzője így látta az elődöntő negyedik mérkőzését: „A mai nap nem úgy alakult, ahogy elterveztük, nyilván a Gyergyó úgy jött bele a meccsbe, hogy minden áron ki akarja egyenlíteni a párharcot, ami jól látható volt az első harmad során.
Ma este jobbak voltak nálunk, 2:2 az állás, a két csapat nagyon közel van egymáshoz, úgyhogy nagy meccs lesz pénteken”.
A négy nyert párharcig tartó sorozatban összesítésben 2:2-re áll a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A következő mérkőzést nagypénteken 18.30-tól Brassóban rendezik, a hatodik összecsapást pedig húsvétvasárnap 18.30-tól Gyergyószentmiklóson.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!