A meccset a zöld-fehérek játékvezetői műhibára hivatkozva óvták meg és az első fokon eljáró versenyiroda az újrajátszás mellett döntött. A Vasas ezt követően azért fordult a szövetséghez, mert az FTC-Telekom nem tartotta be az óvás szabályait, melyek szerint a beadvánnyal egyidejűleg be kell fizetni az óvás díját a szövetség számlájára.
„A Szakmai Bizottság megvizsgálta a benyújtott fellebbezést, és helyt adott annak. Egyúttal megsemmisítette a versenyirodai határozatot és jóváhagyta a találkozó pályán született 4–2-es végeredményét. A kérelmet ugyanis annak beérkezésekor érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani, mert nem tartalmazta az eljárási díj befizetésének igazolását, ezáltal az FTC-Telekom óvása nem volt szabályszerű” – indokolta mostani döntését a szakmai bizottság.
A mérkőzésen a Vasas 3–2-es vezetésénél a ferencvárosi Mitch Versteeg a támadó kék vonalról rálőtte a korongot a kapura, amelybe azonban közvetlenül a kapu előterében csapattársa, Justin Hodgman a levegőben beleért, az oldalsó kapuvasra pattintva azt, majd a kapuvasról kipattanó korongot második szándékból a kapuba juttatta. Az alapvonali játékvezető ekkor gólt ítélt. A játékvezető videoelemzést rendelt el, és végül az FTC-Telekom által szerzett gólt érvénytelenítette, magas botra hivatkozva.
Ugyanakkor a ferencvárosi játékos nem a magas bottal történő korongérintés közvetlen eredményeként szerezte a gólt, hanem második szándékból, a korong kapuvasról történő kipattanását követően, ami megkérdőjelezi a szabály alkalmazhatóságát. A versenyiroda álláspontja az volt a döntése meghozatalakor, hogy ennek a szabálypontnak az alkalmazhatósága kizárólag a korong kapuba jutását megelőző utolsó korongérintésre értelmezhető, azt megelőző korongérintések a videós gólbíró-rendszer igénybevételével nem vizsgálhatók.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!