Hirdetés

Erste Liga: az FTC nyerte a derbit Újpesten

A Fradi már az első harmadban megalapozta sikerét az Újpest ellen
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

MTI
2023. november 14., 22:10

A remek első harmadot produkáló magyar bajnoki címvédő Ferencváros 5–1-re győzött a játéknap előtt még listavezető Újpest otthonában a jégkorong Erste Ligában kedden.

MTI
2023. november 14., 22:10

A vendégek nagyon hamar, a 45. másodpercben megszerezték a vezetést, és még négy perc sem telt el, amikor már kétgólos volt az előnyük. Az FTC friss szerzeménye, a tengerentúli alsóbb ligában rengeteg büntetéspercet összeszedő Yanick Turcotte első kiállítása alatt a zöld-fehérek megint betaláltak, a légiós pedig visszatérését követően Pokornyi Dáviddal verekedett össze.

Turcotte már a bemelegítésnél mondta Pokornyinak, hogy – ahogy a hazaiak játékosa fogalmazott – „szeretne valamit a meccsen tőle.”

Hirdetés

A bunyó előzménye, hogy az újpesti védő az előző idényben súlyos sérülést okozott az azóta visszavonult ferencvárosi Sarcia Antoniónak, vélhetően ezt próbálták meg megtorolni.

A folytatásban is sokáig a vendégek akarata érvényesült, a 25. percben Aku Kestilä beütötte második találatát. Ezt követően talált magára az UTE, és emberelőnyből a házipontlistát vezető Taavi Tiala egy szép mozdulattal szépített. A végén Németh Attila üres kapus góllal zárta le az összecsapást.

A BJAHC az első két harmadban megalapozta könnyed sikerét a FEHA19 vendégeként, míg a DVTK szétlövéssel szerezte meg az extra pontot a DAB ellen.

Jégkorong Erste Liga, eredmények:
UTE–FTC-Telekom 1–5 (0–3, 1–1, 0–1)
FEHA19–Budapest JAHC 2–7 (0–2, 0–3, 2–2)
DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák 4–3 (2–1, 0–1, 1–1, 0–0) – szétlövés után

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Hetedik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
15
8
2
1
4
59-43
29
2
Újpesti TE UTE
15
8
2
1
4
49-37
29
3
Budapest JAHC BJAHC
16
7
2
3
4
63-48
28
4
FTC-Telekom FTC
11
7
2
0
2
55-32
25
5
DVTK Jegesmedvék DVTK
15
6
2
2
5
45-43
24
6
Brassói Corona Brassó
14
6
1
0
7
43-47
20
7
Debreceni EAC DEAC
15
4
2
1
8
41-55
17
8
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
16
3
3
2
8
35-57
17
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
15
4
0
3
8
39-52
15
10
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
4
1
4
7
58-73
15
Csíkszeredai Sportklub:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!