Hirdetés

Erste Liga: az esélyes csapatok nyertek

A brassóiak nagyon hatékonyak voltak a Vasas kapujánál
Fotó: Brassói Corona

2020. november 30., 10:46

Nagyüzem volt vasárnap este a jégkorong Erste Ligában. A Gyergyói Hoki Klub–UTE mérkőzés mellett további három találkozóra került sor, egyiken sem született meglepetés.

2020. november 30., 10:46

Erődemonstrációt tartott a Brassói Corona és a MAC is, előbbi az Opten Vasasnak lőtt hetet, az újbudai csapat pedig Dunaújvárosban hatot, miközben egyet sem kapott. A Debrecen utolsó perces üres kapus góllal húzta be a pontokat a Titánok ellen.

Hirdetés

A Brassói Corona–Opten Vasas mérkőzésen az első harmadban még csak a kapuralövések számában mutatkozott meg a nagy különbség a házigazdák javára, akkor még csak egyszer találtak be a kék-sárgák a második húsz percben viszont már hengereltek, és 5–0-ra növelték az előnyüket. A záró játékrészben még egy brassói gól jött, de ekkor a Ladányi-legénységnek is volt egy igen jó periódusa, 7 perc alatt lőttek hármat. Ez igazából csak az eredmény kozmetikázására volt elég, végül 7–3-al zárult a találkozó.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

A HKM MAC Újbuda már az első szünetben öt góllal vezetett Dunaújvárosban és erre a későbbiekben sem volt válasza az Acélbikáknak. A listavezető ehhez még egyet hozzátett, így lett 0–6 a vége.

Jóval izgalmasabban alakult a DEAC–Titánok mérkőzés. Itt korán vezetést szerzett a házigazda, majd közel két harmadnyi gólcsend következett, ekkor azonban felpörögtek az események: a DEAC elhúzott 3–0-ra innen a titánok felkapaszkodtak 3–2-re, de egyenlíteniük már nem sikerült, és a kapuslehozásának kockázata sem volt kifizetődő 4–2-re nyert a Debrecen.

•  Fotó: Brassói Corona Galéria

Fotó: Brassói Corona

Jégkorong Erste Liga, vasárnapi eredmények:
Brassói Corona–Opten Vasas 7–3 (1–0, 4–0, 2–3)
Gólszerzők: Daniel Tranca (16. perc), Andrei Vasile (25.), Roberto Gliga (33.) Joshua Mcfadden (34.), Carlo Finucci (38.), Molnár Zsombor (47.), Radim Valchar (59.), illetve Schmál Kristóf (49.), Láránt René (52.), Bukor Rajmund (52.)

Debreceni EAC–Titánok 4–2 (1–0, 0–0, 3–2)
Gsz.: Kozma Ferenc (6.), Jan Daleczky (42.), Vladiszlav Kulesov (42.), Dominik Novotny (60), ill. Balogh Bence (48.), Emil Luusuainemi (53.)

Dunaújvárosi Acélbikák– HKM MAC Újbuda 0–6 (0–5, 0–1, 0–0)
Gsz.: Scott Macaluay (5.), Orban Brance (6.), Terbócs István (9.), Nagy Krisztián (14., 26), Dóczi Zsombor (20.)

Hétfőn egy mérkőzésre kerül sor, a Brassói Corona fogadja az Újpestet, kedden pedig Titánok–Dunaújváros mérkőzés lesz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az FK Csíkszereda nem fogadta el az FCSB ajánlatát

A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.

Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ez is érdekelheti

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Azari Zsolt: Örömmel fogadtuk, hogy egy újabb csapat csatlakozik az Erste Liga mezőnyéhez

A Svájcban zajló jégkorong-világbajnokságon találkoztunk Azari Zsolttal, a Dunaújvárosi Acélbikák általános igazgatójával. A szakvezetőt az elitvébéről, a magyar válogatottról és a következő Erste Liga-szezon kihívásairól kérdeztük.

Magyar válogatott hálóőrt igazolt a Háromszéki Ágyúsok

A jégkorong Erste Ligához frissen csatlakozó együttesnél folytatja pályafutását Arany Gergely. A korábbi magyar válogatott kapus a Ferencvárosi TC csapatától érkezik.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Visszalépés és elutasított licenckérelmek az Erste Ligában

Kilenc csapat nevezett az Erste Liga 2026/27-es idényére, de a liga közleménye nem árulta el, kik alkotják a mezőnyt. A háttérben visszalépés és elutasított licenckérelmek is vannak.

Kulcsjátékos távozik a Gyergyói Hoki Klubtól

Új kihívások után néz, és öt szezon után elhagyja a Gyergyói Hoki Klub együttesét. A támadó az elmúlt években a csapat egyik legfontosabb játékosa volt, hét trófea elnyerésében játszott meghatározó szerepet.

„Ha ezt nem nyerjük ma meg, én elsírom magam” (videó)

A Gyergyói Hoki Klub csütörtökön este Brassóban lezárta a jégkorong Erste Liga döntőjét, és 4:1-es összesítéssel megvédte bajnoki címét. A lefújást követően Császár Hunor, Imre Patrik és Szilassy Zoltán vezetőedző melegében értékelte a finálét.

Bevitte a végső döfést, megvédte címét az Erste Ligában a Gyergyói Hoki Klub (videóval)

Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!